Óvodások évkezdését támogatja az E.ON

2017. szeptember 6. 06:01 | Szendi Rita

Ötszáz óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON az örömteli évkezdést, az óvodások új életszakaszba lépését. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat Kaposváron vehették át a kisgyermekek – tájékoztatott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.

Az E.ON évek óta elkötelezetten támogatja a jövő generációját. A vállalat idén is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” nevű segélyakciójához és amellett, hogy figyelemfelhívó kampánnyal és munkatársi gyűjtéssel segítette annak sikerét, 5 millió forint értékű támogatással is hozzájárult a segélyakció célkitűzéseihez. Az E.ON ebben az évben a kisiskolások mellett az ovisokra is gondolt. Somogy megyében a kastélyosdombói Családok Átmeneti Otthonában élő ovisok mellett az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári Szociális és Fejlesztő Központjának kisgyerekei, valamint kaposvári családok óvodakezdő gyermekei részesülnek az óvodakezdés gondtalanságát, a gyermekek örömét célzó kezdeményezésből.

– Az iskoláskorú gyermekek mellett az óvodások életében is meghatározó időszak az évkezdés, hiszen sokan közülük ilyenkor kerülnek először közösségbe és itt tapasztalják meg a csapathoz tartozás élményét, itt szereznek akár életre szóló barátságokat. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a fiatal generáció első közösségi élménye örömteli esemény, emlékezetes élmény maradjon mind a szülők, mind a gyerekek számára – mondta el Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing és kommunikációs vezetője.

– Nem is gondolnánk, hogy mekkora és milyen összetett segítséget jelent az E.ON adománya a kevés jövedelemmel rendelkező családok számára, hiszen az óvodakezdés minden család számára nagyobb kiadással jár. Nagy öröm, hogy Kaposváron 183, Somogy-megyében pedig velük együtt összesen 295 gyermek részesül a felajánlásból, akik a leghátrányosabb helyzetű családokból kerülnek ki. Az adományban megtalálható kézműves eszközök, a gyurma, zsírkréta, festék és színes ceruza; a testnevelési alkalmakhoz szükséges tornazsák, tornacipő, tornaruha, illetve a tisztasági cikkek, mind nélkülözhetetlenek az évkezdéshez  – nyilatkozta Sipiczki-Szabó Éva a Kaposvári Szociális és Fejlesztő Központ vezetője az óvodakezdő csomagok átadóeseményen, ahol a Segélyszervezet nevében még Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató, a település nevében pedig Borhi Zsombor, alpolgármester mondtak köszönetet az E.ON támogatásáért.

Országszerte összesen 500 óvodakezdő kisgyermekhez jut el az egyenként 10 ezer forint értékű csomag, amely a fejlesztési- és sporteszközök mellett mesekönyvet is tartalmaz. Az 5 millió forint értékű felajánlásból Somogy megyén kívül a vállalat szolnoki, orosházi, szendrői, miskolci és budapesti óvodásokat is támogatja, hogy az évkezdés számukra is igazán örömteli lehessen.

 

Forrás: Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL