Ötleteket várnak a közművelkődésről

2016. június 24. 14:55 | Fekete Kata

A június 3-án megalakult Békéscsabáért Helyi Közösség, csütörtökön délután tartott Közösségi Tervezés címmel újabb műhelymunkát a Körösök Völgye Látogatóközpontban - tájékoztatott Vantara Gyula, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület elnöke. A köz-, az üzleti és a civil szféra képviselői a Magyarország Kormánya által kiírt TOP-7.1.1-16 kódszámú pályázati felhívás vonatkozásában ez alkalommal a Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia benyújtásához konkrét projektötletekkel készültek. A pályázat benyújtásának lényeges eleme, hogy az Európai Unióban már elfogadott és gyakorlatba is átültetett módszertan alapján a helyi közösségek legyen azok, akik döntenek, hogy melyek azok a területek, ahova források csoportosítása válik szükségessé. Az esetleges nyertes pályázat a 2014-2020 időszakban 1,5 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósítását teszi lehetővé Békéscsabán. A pályázati dokumentáció valamint a stratégia elkészítése utolsó fázisába érkezett, azonban a pályázó konzorcium 2016. június 25-én éjfélig várja a kultúrához, illetve a közművelődéshez kapcsolódó projektötleteket a erre linkre.

FEL