Öt kiváló gyulai márkát ismertek el MagyarBrands díjjal

2017. február 7. 15:33 | Laczkó Viktória

Öt kiváló magyar márkát ismertek el MagyarBrands „Kiváló Fogyasztói Márka” díjjal Gyulán, kedden a Városháza dísztermében. A szakemberek szerint országosan is egyedülálló teljesítmény, hogy egy adott régió ennyi kiváló magyar márkát tudhasson magáénak. A kitüntetett gazdasági vállalatok között önkormányzati és magántulajdonú cégek is szerepelnek.

A gyulai Dürer Nyomdában folyamatosan dolgoznak a gépek. A 87 főt foglalkoztató vállalat a negyedik legnagyobb hazai könyvgyártó, évente 5-6 millió könyvet nyomtatnak. Az itt előállított termékek 15 százaléka exportra, a fennmaradó rész magyar piacra készül. A 2016-os gazdasági évet 3,5 százalékos árbevétel-növekedéssel záró vállalat 2010 óta szinte minden évben és idén is elnyerte a MagyarBrands díjat. 

Fekete Viktor a nyomda ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy a díj arra inspirálja a válllatot, hogy felhasználják mind a belföldi, mind a külföldi piacokon való értékesítések során. - Nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy új lehetőségeket, új potenciális partnereket vonjunk be a mindennapi működésünkbe - folytatta-, ezen számos kollégáim dolgozik. A MagyarBrandsnek pedig a marketingértékeit próbáljuk meg kihasználni.

Elismerésben részesült a Gyulai Várfürdő is. Kun Miklós ügyvezető elmondta, hogy a tavalyi év kiemelkedő volt a tekintetben, hogy a fürdő újra átlépte a 600 ezres látogatószámot és gazdaságilag is pozitív mérleget zárt. Kun Miklós számára a MagyarBrands díj egy iránytű, ami utat mutat azoknak, akik a kiváló magyar termékeket, szolgáltatókat, szolgáltatásokat és minőségi termékeket keresik. - Azt gondolom - folytatta-, hogy én is azok az emberek közé tartozom. akik értékelik a hazaiakat és azt, ha ismerik a termékek előállítóit és tudják, hogy amiket kapnak az biztos kezekből származik. Azt gondolom, hogy a MagyarBrands ennek az elismerése.

A MagyarBrands Bizottság a Gyulahús Kft. is kiváló márkaként értékelte. Daka Zsolt azt mondta, hogy a díj - amit idén hatodik alkalommal nyer el a Gyulahús - megerősíti a vállalatot abban, hogy az elmúlt évek szakmai munkája jó irányba halad. 

Rapport Miklós a Gyulai Pálinka Manufaktúra vezetője szerint is rendkívüli az elismerés.

A harmadik alkalommal kitüntetett Deka Union Kft. vezetője, Dékány Ferenc úgy fogalmazott a márkaelismerés a gazdasági mutatóikban is tetten érhető. 

A díjátadón Kónya István alpolgármester az mondta: - Ha új év kezdődik, akkor Gyulán MagyarBrands díj átadása is lesz. Utalva arra, hogy eddig minden évben díjaztak gyulai vállalatot a 2010-ben létrehozott magyar márkákat bíráló programban. 

Azon felül, hogy az érintett cégek elviszik a gyulai név és – ahogy fogalmazott a politikus - a gyulaiság jó hírnevét, kiemelkedő adóbevételt is termelnek a városnak. - Ezek a cégek bizony nagyon komoly adóbevételt jelentenek a városnak, ennek eredményeképpen is elmondhatjuk, hogy 2012 óta több mint 40 százalékkal nőtt Gyula város adóbevétele: 555 millió forintról 790 millióra emelkedett a befizetett iparűzési adó.  

Kónya hozzátette: - Nagy öröm számunkra, hogy nemcsak az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok esetében történik MagyarBrands díj átadása, hanem olyan magántulajdonú cégek esetében is, akik hozzájárulnak, sőt szerves részét képezik a gyulai gazdaság motorjának. A politikus szerint az a fajta alázat, amelyet az érintett gazdasági vállalatok képviselnek valamennyi gyulai vállalkozó számára példaértékű lehet.

A kiváló márkát jelző elismerést szakmai bírálók és fogyasztói visszajelzés alapján ítéli oda a MagyarBrands program. Inzám Andrea programmenedzser elmondta, hogy az mindenféleképpen kiemelkedik a MagyarBrands díjazottak mezőnyében is, hogy egy adott régió, illetőleg egy város egyszerre ennyi kiváló magyar márkát tudhasson magáénak.

További programok »

FEL