Összesen 1,8 milliárd az iskolák felújítására Sarkadon, Vésztőn és Gyulán

2017. szeptember 13. 16:31 | Papp Ádám Sándor

Sarkadon több mint 800 millió forintból, Vésztőn közel 800 millió forintból, Gyulán pedig több mint 200 millió forintból újíthatnak fel iskolákat – hangzott el Gyulán.

Két nyelvi labort és tornaszobát alakítanak ki abban a négy iskolában, amelyek nemrég támogatást nyertek, de korszerűsítik a fűtést és általános felújításokat is végeznek majd az épületeken – emelte ki Teleki-Szávai Krisztina. A Gyulai Tankerületi Központ vezetője arról is tájékoztatott, hogy az Implom József Általános Iskolában és annak tagintézményében, az 5-ös számú iskolában, a Dürer Albert Általános Iskolában, valamint a Bay Zoltán Általános Iskolában összesen 207 millió forint értékben kezdődnek felújítások.

– A gyulai iskolákra elnyert uniós támogatás összesen 208 millió forint, melyből 4 intézmény esetében valósul meg olyan infrastrukturális fejlesztés, amely segítheti hosszútávon az érintett iskolákban, a modern oktatási környezet megteremtését és megtartását. A fejlesztések által mintegy 1500 diák nevelése, oktatása válhat eredményesebbé – emelte Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ vezetője.

Gyula város polgármestere szerint az iskolafelújítások a körülmények javulása mellett a város vonzerejének növelését is elősegítik.

– Ezek a felújítások erősítik a város vonzerejét, mert ha a gyermekes családok azt látják, hogy gyermekeiket korszerű, modern oktatási intézményekbe tudják íratni, ahol modern és esztétikus az épület, és magas szintű az a pedagógiai munka, amit végeznek, akkor szívesebben maradnak a városban, és mások számára is vonzó lesz, hogy ideköltözzenek – fogalmazott dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere.

– Sarkadon és Vésztőn elég komoly beruházások lesznek a tankerületi központok pályázatai révén, Sarkadon 800 millió forint fölötti értékben újul meg az általános iskola, a vésztői Szabó Pál Általános Iskolánál pedig közel 800 millió forintot használhatnak majd fel a fejlesztésre – tájékoztatott dr. Kovács József, országgyűlési képviselő.

A beruházások ősszel kezdődhetnek és az ütemtervek szerint 2018 október végére fejeződhetnek be.

 

 

 

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL