Összeírják a kamerákat

2016. október 25. 06:39 | Fekete Kata

A Belügyminisztérium megbízásából készül a "kamerák, kamerarendszerek országos felmérése". A levél és a kérdőív a napokban jut el minden vállalkozáshoz és vállalkozóhoz, akiknek adatot kell szolgáltatniuk a náluk lévő (biztonsági) kamerákról - írja a HVG.hu.

Az "elmúlt időszak eseményeit" emlegeti az a felhívás, amit a napokban a megyei kereskedelmi és iparkamarák küldenek szét a területükhöz tartozó vállalkozók, vállalkozások számára. A levél szerzője – első körben a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkársága, másrészt pedig a helyi kamara – rögtön meg is magyarázza, hogy az elmúlt időszak eseményei alatt konkrétan a terrorfenyegetettséget érti. (Még azzal együtt is, hogy a fenyegetettség nem esemény, eseményből pedig szerencsére nem történt Magyarországon egy sem.)

Meg kell adni minden adatot

Ennek apropóján kérik a vállalkozásokat és az egyéni vállalkozókat is, hogy a levélhez mellékelt táblázatban jelentsék le az általuk üzemeltetett kamerákat és kamerarendszereket. A kérdőívben a kamerákat a nem csak utca/házszám szintű, hanem GPS-koordinátára pontos elhelyezkedésük mellett egészen apró technikai részletekbe menően felmérik. Meg kell adni például, hogy analóg vagy digitális eszközről van-e szó, fix vagy dome (félgömb alakú kupolában mozgó), belső vagy külső, milyen a kamera képének maximális felbontása, van-e rajta éjszakai mód, képes-e éjszaka színes felvételre. A vásárlás és a fentartási kötelezettség lejárati dátumát is fel kell tüntetni.

Az adatok alapján a Belügyminisztérium egy, "a kor követelményeinek megfelelő kamerarendszer létrehozását" tervezi, olvasható a levélben.

FEL