Összefogás az Ifjú Polgárőrökért

2017. szeptember 14. 11:30 | Szabó Rita

Hazaszeretet, lokálpatriotizmus – egyebek közt erre és az önkéntes polgárőr vállalásra szeretné ösztönözni a fiatalokat az Országos Polgárőr Szövetség. Az „Ifjú Polgárőrök” kezdeményezéssel, az iskolákkal együttműködve szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében a polgárőr önkéntes tevékenységet.

Egyeztető szakmai fórumot tartott az Országos Polgárőr Szövetség és a Békéscsabai Szakképzési Centrum azzal a céllal, hogy a jövőben egy együttműködési megállapodást írjanak alá. Gyarmati Sándor a Békés Megyei Polgárőrök Szövetségének elnöke elmondta, szükségszerű, hogy valóban részletesen kidolgozzák a terveket, együttműködve a Békéscsabai Szakképzési Centrummal, hogy a fiatalokat is bevonják a polgárőr szolgálatba.

A megállapodás célja, hogy a polgárőr szövetség felhívja a fiatalabb generáció figyelmét az önkéntes vállalásra. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke dr. Túrós András elmondta, minden egyesületben szükség lenne két-három fiatalra, akik továbbvinnék az önkéntes tevékenységet. A Békéscsabai Szakképzési Centrum a kezdeményezés mellé állt és támogatja a szövetség elképzelését.

Mucsi Balázs a BSZC főigazgatója elárulta, hogy az iskola az osztályfőnöki órákon az önkénteseknek teret tud nyújtani, hogy ösztönözzék a diákokat a polgárőr tevékenységre. A tárgyalások elkezdődtek, ahol az iskola és a szövetség lefektetik az alapgondolatokat. Ezután szakmai megbeszélés formájában dolgozzák majd ki a részleteket.

Kiskunhalas után Békéscsaba a második olyan település, aki országszerte csatlakozott a kezdeményezéshez. Az előzetes tervek alapján még idén megkötheti az Országos Polgárőrök Szövetsége és a Békéscsabai Szakképzési Centrum az együttműködési megállapodást.

 

 

További programok »

Oktatás

Együttműködést írt alá a MÁV és a BSZC

Április 18-án, a logisztika napja alkalmából, az ipar és oktatás közti szorosabb együttműködés érdekében tartottak konferenciát a BSZC központi épületében. A nap folyamán a MÁV-Szolgáltató Központ Zrt. és a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum együttműködési megállapodást kötött, amely révén új szakágak jelennek meg az iskolákban.
2024. április 18. 18:03
FEL