Összefogás az idősek biztonságáért

2017. május 24. 13:58 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Hat megye rendőrségei fogtak össze az alföldi időskorúak biztonságáért a „Pusztán hatan” elnevezésű bűnmegelőzési programban. A rendőrség a lopások és más, elsősorban tanyákon, külterületen előforduló, időseket érintő bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire hívta fel az érdeklődők figyelmét.

Harmadik alkalommal pályázott eredményesen több megyét összefogó bűnmegelőzési programmal a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnál a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A szervezet által nyújtott támogatásból valósulhatott meg 2015-ben három megyében a „Közösen a Dél-alföldi régió külterületeinek biztonságáért, az élhetőbb tanyavilágért”, valamint 2016-ban a „Kisebb települések nagyobb biztonságban - Négy megye összefogása a falvakban élőkért” című pályázat. Idén ismét kibővült a résztvevők köre, 2017-ben már hat megye, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendőr-főkapitánysága működik együtt. A „Pusztán hatan – hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért” bűnmegelőzési program Békés megyei nyitórendezvényét kedden tartották Gyulán - foglalja össze a police.hu.

–Kortárs képzést tartunk az időskorúak számára. A kortárs segítő képzés lényege az, hogy a jelenlévő, képzésen megjelent szépkorúak, időskorúak olyan ismereteket hallanak, amelyeket tovább adva kortársaiknak hatékonyabban védhetik értékeiket - tájékoztatott Bátkai Miklós címzetes rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója a rendezvényen.

A projekt célja, hogy különböző formában, közérthető módon felhívja a szépkorú lakosság figyelmét arra, hogy milyen módszerekkel tudják megvédeni magukat a bűncselekményekkel szemben.

–Nagyon sok mindennel készültünk. Lesznek rádióinterjúk, rádióspotok. Vannak kiadványok, oktatási segédanyagok. A kortársképzés, és az időskorúakkal találkozó szociális szférában dolgozók képzése, a polgárőrök képzése. Weblapot fejlesztettünk, ahol elérhetők a szóróanyagaink, illetve az összes hanganyag, amely a rendelkezésünkre áll - emelte ki Telekné Furák Mónika rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

A programon lehetőséget biztosítottak arra is, hogy az idősek kerékpárjaik biztonsága érdekében a BikeSafe rendszerbe is regisztráltathatták a biciklijüket.

Ilyen kortárs segítő képzés az elkövetkezendő hetekben Békés megye minden rendőrkapitányságán lesz, így több mint 200 időssel találkoznak majd személyesen a bűnmegelőzési szakemberek.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Gyula

FEL