Orosházán is elérhető a Katolikus Rádió

2016. október 19. 17:22 | Laczkó Viktória

Orosházán és környékén is elérhetővé vált a Magyar Katolikus Rádió. A mostani a rádió huszadik URH frekvenciája, ezzel a vételkörzetükben élők száma elérte a 4 millió főt. A hálózatépítésük további fókusza a következő időszakban innen kiindulva a Dél-Alföldi régió lesz.

A rádiót 2004-ben alapította a katolikus egyház, hogy nemcsak a katolikusokat, hanem olyan embereket is megszólítson, akik számára jelenleg még nem fontos a vallás, a vallás által közvetített értékek - hangoztt el az Orosházán tartott sajtótájékoztatón. 

A rádió 2004 és 2007 közötti időszakban középhullámú és Kárpát-medencei lefedettségű adó volt. Azonban ez kölséges volt, ezért 2011-ben az egyház úgy döntött, hogy a középhullámra jogosultságot nem kívánja meghosszabbítani. Ekkor megkezdődött az új UHR hálózatának kiépítése. Ez az új hálózat egy jobb, modernebb hangminőséget biztosít, azonban korlátos állami erőforrás is egyben, így azokat városról-városra tudja megpályázni a rádió.

Kiss-Rigó László a szeged-csanádi megyéspüspöke elmondta: - Azoknak, akik rendszeresen hallgatták, megszokták, hogy hozzáférnek, most egy kicsit várniuk kell. Ahogy hozzáférhetővé válik egy-egy frekvencia, próbál a rádió eljutni arra a lefedetségre, amely nagyjából az egészét az országnak jelenti.

– Egy ötéves építkezés fontos helyszíne Orosháza, ami a Katolikus Rádió huszadik adóállomása lett – mondta el Radetzky András. Mostantól Orosházán és 20-30 km-es körzetében is hallható a rádió műsora a 88,66 MHz frekvencián – jelentette be a vezérigazgató-helyettes.

A frekvenciapályáztatással kapcsolatban Radetzky András hozzátette: ahol megnyitnak egy ajtót ott mi megpróbálunk bemenni. 

– Közel egy éve adtuk be a pályázatot. Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk és a feltett szándékunk, hogy Orosházáról irányítjuk a következő kis mini regionális hálózatunkat. Ehhez további frekvencia pályáztatások szükségesek – tette hozzá Radetzky András. Elmondta: ha minden jól megy, néhány éven belül a Dél-Alföld legalább annyira ellátott lesz, mint Nyugat-Magyarország.

A műsoraik hasonlatos a klasszikus közszolgálati adók műsorához, az emberek éltét érintő témákkal foglalkoznak. 

Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője kifejtette: a helyi hallgatókat kifejezetten helyi, orosházi hírekkel is ellátják, 6:55 és 17:00 között lesznek azok a hírek, amelyek kifejezetten Orosházáról szólnak.

FEL