Orbán Viktor: A '23-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni"

2024. február 17. 16:28 | behir.hu

A '23-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni", az eredményekkel "nem lehetünk elégedetlenek" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében.

A miniszterelnök azt mondta: ötödik éve kell rendkívüli körülmények között és embert próbáló nyomás alatt élnünk és dolgoznunk, ötödik éve az egész ország és minden család keményen dolgozik, hogy "megvédhessük azt, amit korábban már elértünk".

Értékelése szerint a legfontosabbat, a munkahelyeket sikerült megvédeni, sőt, még soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint éppen most.

Emellett sikerült megvédeni a nyugdíjakat is és visszaadni a 13. havi nyugdíjat, amit még a baloldal vett el az emberektől - mondta.

Az inflációt - a jegybank segítségére sietve - sikerült a rekordmagas 25 százalékról 4 százalék alá szorítani, a költségvetési hiányt csökkenő pályán tartani, a minimálbért 15 százalékkal, a szakmunkás minimálbért 10 százalékkal emelni - sorolta, hozzátéve, hogy az eredményekkel "igazán nem lehetünk elégedetlenek".

 

„A lemondás helyes volt, és megerősít bennünket”

 

A gyermekek bántalmazása esetén kegyelemnek helye nincs, ezért a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket - fogalmazott.

"A gyermek sérthetetlen, bántalmazása a legsúlyosabb büntetést vonja maga után. Kegyelemnek ilyenkor helye nincs. Ezért a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket." - mondta a kormányfő Novák Katalin volt államfő és Varga Judit, egykori igazságügyi miniszter lemondásával kapcsolatban.

Hozzátette: a kormányra vár a feladat, hogy a "kizökkent időt helyretolja", az erkölcsi rendet helyreállítsa, és a kialakult helyzetet jogilag is orvosolja.

Orbán Viktor ugyanakkor megjegyezte: a politikai hiba persze akkor is bosszantó, ha van rá magyarázat, "hát még ha nincs".

Álláspontja szerint a kegyelmi döntés miatti felháborodást az növelte dühhé a jobboldalon, hogy nem egy bonyolult helyzetben hozott döntésről van szó, hanem egy "ki nem kényszerített hibáról". "A jobboldal számára ez olyan egyszerű, mint a faék: pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem!" - jelentette ki.

De ami felkorbácsolta a jobboldal dühét, az mérsékelje az indulatainkat is - folytatta -, a lemondás ugyanis elégtétel és példa az ország számára, ami esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki. "És úgy is fogunk" - tette hozzá.

 

„A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni”

 

A magyar gyermekvédelmi rendszert meg kell erősíteni, a gyermekek védelmét hivatott jogszabályokat, az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig át kell fésülni és ki kell egészíteni - jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor a kegyelmi ügy kapcsán úgy fogalmazott, "az áldozatok kálváriája kötelez bennünket", hogy megerősítsük a gyermekvédelmi intézményeink vezetését és felügyeletét, az ott dolgozókra vonatkozó előírásokat és korlátozásokat. Mindezeket együtt pedig egy új gyermekvédelmi törvénycsomag formájában be kell nyújtanunk az Országgyűlésnek - tette hozzá.

A kormányfő sürgető feladatnak nevezte az új köztársasági elnök megválasztását. Azt kérte az Országgyűlés kormánypárti frakcióitól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök távozásának napján indítsák el az új elnök megválasztásához vezető eljárást.

Orbán Viktor azt mondta, "a kibillent egyensúlyt helyreállítani, a felháborodás magasba csapó hullámait megszelídíteni, a család és gyermekvédelem ügyében a nemzetet újraegyesíteni csak az elnök lemondásával és új elnök hivatalba lépésével lehet".

 

„A jövő a zöldenergiáé”

 

A jövő a zöldenergiáé, meg persze azoké, akik gyorsan és ésszerűen tudnak átállni – fogalmazott Orbán Viktor. Mint mondta: miután visszataláltunk "a 2019-ben kényszerűségből elhagyott kocsiútra", azzal is számot kell vetni, hogy a világ közben sokat változott. A gazdaságban a zöldenergia korszaka már nem kopogtat az ajtón, hanem berúgta azt.

A kormányfő szerint a zöldátállás Magyarországnak épp kapóra jön, "két legyet üthetünk egy csapásra". Élhetőbb lesz az országunk, és kiszabadulhatunk a monarchia szétesése óta gyötrő energiafüggőségünkből is - mutatott rá.

A zöldátálláshoz Orbán Viktor szerint két dolog kell: a zöldenergiát meg kell termelni, és el kell tárolni. A mi tervünk az, hogy megépítjük Paks 2-t, Paks 1 üzemidejét meghosszabbítjuk, és szélsebesen felépítjük a kisebb-nagyobb naperőműveinket - emelte ki a miniszterelnök.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL