Orbán Viktor: 2018 a családok éve lesz

2017. május 25. 14:30 | Kovács Dávid

Orbán Viktor a Családok Budapesti Világtalálkozóján ismertette a kormány legújabb akciótervét, a demográfiai program pontos elemeit, amelyről a szerdai kormányülésen született döntés. Előrevetítette a családi adókedvezmény eddig tervezettnél nagyobb emelését a kétgyermekesek esetében, és eddig nem hallott hitelelengedést is bejelentett a kormányfő.

A második alkalommal életre hívott Demográfiai Fórumon tartott beszédet Orbán Viktor, aki előadását a bevándorlással kezdte.

– 2015-ben, amikor legutóbb találkoztunk, Európa éppen ostrom alatt állt, illegális bevándorlók vonultak Európa nyugati felébe. A gépezet azonban most akadozni látszik. Az illegális migráció balkáni útvonalát sikerült lezárni. Megkezdődött a Willkommenskultur felülvizsgálata. Az emberek fellázadtak és kikényszerítették a változtatásokat - jelentette ki Orbán Viktor. - A java azonban még hátravan - vetítette előre a következő migrációs hullámot. A világ népesedik, Európa fogy. Ezért rendezni kell a sorainkat, de Brüsszelben még nem ez a sláger, a politikai korrektség foglya lett - tette hozzá.

Ígérete szerint fokozni fogja Magyarország a határok védelmét. Csak akkor védhetjük meg a jövőnket, ha megóvjuk fiataljainkat - nyomatékosította. Ezért Magyarország megvédi a családjait, legyen bármekkora az ellenszél - mondta.

Úgy vélekedett, hogy Európa vesztésre áll a nagy népesedési folyamatokban. Erre két álláspont született Európában: a bevándorláspárti oldal, valamint a Közép-Európa által felvállalt álláspont, a családok támogatása.

A kérdés az, hogy milyen matrózokat veszünk fel a hajóra? - érzékeltette. A gyermekszületést támogató politikával magunk neveljük ki a matrózokat - vázolta fel a magyar utat a miniszterelnök.

 

Középpontban a családok

 

Az erős családok erős és versenyképes gazdaságot és társadalmat, ezáltal Európát hoznak létre - folytatta a kormányfő. - A célunk az, hogy Magyarországon minél több gyermek szülessen. Szeretném elmondani önöknek, hogy Magyarország ma osztozik Európa népességfogyási gondjában, mi is rosszul állunk, nekünk is óriási fordulatot kell tennünk - ismerte el a kormányfő, két tényt ide idézve: 1980-ban 10 millió 790 ezer ember élt Magyarországon, 2017-ben 9 millió 799 ezer ember él. Eltűnt közel egymillió ember.

Amikor a hajó kapitánya meg akar fordítani egy óceánjárót, a hajótest csak lassan veszi fel az irány. Ilyen folyamat a népesedési és családpolitikai fordulat. A legfontosabb a cél kijelölése és a kormány irányba állítása - mondta.

Ez a nemzeti ügy és nem egy európai ügy, hanem az európai ügy - emelte ki.

A következő lépésekre és feltételekre van szükség szerinte a fordulat megalapozásához:

  1. A természetes reprodukciós rátát a kormány szeretné 2030-ra 2,1-re emelni a jelenlegi 1,5-ról - mutatta be a célt. Ezt az irányt azonban kormányzati ciklusokon át fent kell tartani.
  2. A második feltétel, hogy kell egy jó hajómotor is a fordulathoz. Szükség van életerős és versenyképes gazdasági modellre. Vagyis meg kell teremteni a pénzügyi fedezetet.
  3. Jó állapotban lévő hajótestre is szükség van. A GDP 4,6%-át fordítjuk a családok támogatására jelenleg. Ha a család, mint forma nincs az elsődleges helyen, akkor nehéz lesz fordulatot végrehajtani. Magyarországon az emberek körében a házasság és családalapítás jelenti az etalont. Félre kell tolni a gyermekvállalást gátló akadályokat, ezért minél nagyobb támogatásra van szükség.

Mindezek miatt a kormány úgy döntött, hogy Magyarországon 2018 a családok éve lesz. Szívből remélem, hogy az újabb akciótervünk, amelyen még meg sem száradt a tinta, mert a tegnapi kormányülésen fogadtuk el, az egész régióra hatással lesz - fogalmazott.

 

A demográfiai akcióterv konkrét elemei

 

- A családi adókedvezmény mértékét tovább emeli a kormány, a középpontban a kétgyermekes családok lesznek.

- A diákhitel tartozással rendelkező nőknek 2 gyermek esetén elengedi a kormány a tartozás 50%-át, 3 gyerek vagy e felett a teljes tartozást elengedi a kormány.

- A diplomás GYED időtartamát kitolja egy évvel a kormány, ez meghosszabbodik az egyetemisták esetében a gyermek 2 éves koráig.

- A jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén 1-1 millió forintot leírhatnak a tartozásukból, azt az állam át fogja tőlük vállalni. Szavaiból az volt kivehető, hogy ezt állami támogatásként vehetik majd igénybe.

- Szavai szerint "soha nem látott bölcsődefejlesztésbe" kezd a kormány.

- Külföldön tartózkodó vagy élő családok számára is elérhető lesz a babakötvény, valamint az anyasági támogatás.

- A kormány felállít egy családpolitikai kutatóintézetet Kopp Mária szellemiségét felidézve, ami a miniszterelnök reményei szerint egy nemzetközi példát állító think-thank lesz.

 

Forrás: m.portfolio.hu

 

 

További programok »

FEL