Olimpiai bajnokkal sportoltak

2017. február 2. 17:00 | behir.hu

Békéscsabán, a Jankay Tibor általános iskolában tartott riói élménybeszámolót Szász-Kovács Emese, olimpiai bajnok párbajtőröző. A Vasas versenyzője a Hiszek Benned Sport Programnak köszönhetően érkezett a békési megyeszékhelyre

A gyorsaságra és a jó reakcióidőre volt szükség abban a játékos vetélkedőben, amelyet a riói bajnok vezetett le az iskola hetedik osztályos diákjainak. Ezt követően a riói olimpián az első magyar aranyérmet megszerző vívó mesélt a pályafutásáról, a felkészülésről és az ötkarikás élményeiről is.

Akadt olyan diák, aki arra volt kíváncsi, hogy egy olimpiai bajnok mivel tölti a szabadidejét. Mint kiderült, ugyanazt, amit a legtöbb háziasszony, főz, mos és takarít. Az is felmerült, hogy összesen hány aranyérmet szerzett eddigi pályafutása alatt. Pontos válasz ugyan nem érkezett, de az egyéni világkupákon legalább tízszer diadalmaskodott. A kiváló versenyző elárulta azt is, hogy már többször visszanézte az olimpiai döntőt, hogy valóban beteljesedett-e az egyik legnagyobb álma.

A párbajtőröző szerint az volt a siker titka, hogy nem görcsösen állt a pástra, hanem élvezte a vívást. Nagyszerű formában kezdte a napot, jó tusokat adott és ki tudta hozni magából azt, ami benne volt. 

- Szeretek Békéscsabára jönni, most is jól éreztem magam. A gyerekekkel való találkozás mindig hatalmas élmény, mert annyira őszinték és kedvesek, csak töltekezni tudok ezekből a percekből és ilyenkor is érzem azt, hogy mennyien szurkoltak nekem – fogalmazott a kiváló sportoló.

Az élménybeszámoló után gyorsan körbevették a diákok a bajnokot, aki lelkesen osztotta az autogramokat gyerekeknek. Nagyon sok közös fotó készült, de volt, aki csak egy ölelést kért a mindig mosolygó, életvidám sportolótól. A harmadik olimpiáján legnagyobb sikerét elérő vívó kitartásával, pozitív hozzáállásával és kiemelkedő tehetségével igazi példakép lehet a fiatalok előtt. A riói aranyérmes csabai látogatása végén az Alföld Vívó Akadémia friss kadet bajnok versenyzőivel, Petri Renátával, Dékány Kingával, Csiaki Dorottyával, Kazár Dórával és persze a legkisebbekkel is találkozott.

Az önkormányzat március 15-ig, a „Sportolj együtt olimpikonokkal!” elnevezésű rendezvénysorozatban még további ötkarikás bajnokokat és érmeseket hoz Békéscsabára, a város különböző oktatási intézményeibe.
 

FEL