Október 8-án jubilál a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület

2022. szeptember 6. 15:08 | Mikóczy Erika

A Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület októberben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Bár 1991-ben alakultak, tavaly a járvány nem tette lehetővé a jubileumhoz méltó közös rendezvényt, így most tartják az évfordulót. A KIE múltjáról és a jubileumról Szák Kocsis Pétert, az egyesület elnökét kérdezte D. Nagy Bence műsorvezető a 7.Tv Kikötő, illetve Aktuális című műsoraiban.

 

– Hogyan indult a KIE története?

– A Keresztyén Ifjúsági Egyesületet még 1844-ben alapította meg Angliában George Williams. Ezután sorra alakultak az egyesületek, 1855-ben pedig Párizsban, a világkiállítás alkalmával világgyűlést is tartottak. Itt fogadták el a KIE célját meghatározó Párizsi Alapot, amely így hangzik: „A KIE célja egy táborba gyűjteni azokat az ifjakat, akik Jézus Krisztust a Szentírás alapján személyes Uruknak és Megváltójuknak fogadják el, és az Ő tanítványai akarnak lenni hitükben és életükben, és együttes erővel munkálkodnak Uruk országának az ifjúság között való terjesztésén”. Hazánkban 1883-ban alakult meg a KIE, amely például népfőiskolákat, cserkészcsapatokat is szervezett. A hazai egyesület 1950-ig működött, aztán egy nagy szünet következett, majd 1991-ben alakult újjá.

 

– Békéscsabán mikor jött létre a KIE?

Csabán a hetvenes években volt egy fantasztikus lelkész barátunk, Győri János Sámuel, aki abban az időszakban is nagyon meg tudta mozgatni a fiatalokat, amikor nem volt népszerű, aki templomba járt. Mi pedig együtt muzsikáltunk, énekeltünk, és neki köszönhetően elmentünk a templomba is. A távozása után érkezett Bakay Péter evangélikus lelkész, akivel 1991-ben döntöttünk úgy, hogy jó volna egyesületet alapítani. Megmaradtunk az evangélikus egyház kötelékében, de azóta önálló egyesületként működünk.

 

 

–  Hogyan foglalható össze a helyi KIE elmúlt három évtizede?

Ebben a 30 évben rengeteg minden történt. Ami állandó, hogy a KIE egy olyan lelki közösség, ahová jó tartozni, ahol hasonlóan gondolkodó, keresztény emberek lehetnek együtt. A tagok közös nevezője a hit, másrészt a közösen végzett tevékenységek. Szeverényi Mihály festőművész annak idején hatalmas elánnal indította el a Szivárvány alkotókört, sok fiatal festett ott, az alkotásokból pedig kiállítások születtek. Most van egy foltvarró-klubunk, ahol a ruhákat hasznosítják újra és alkotnak belőle csodákat. Éveken keresztül volt Ten Sing csoportunk, amelynek tagjai együtt énekeltek. A mai napig működik a Nyomkereső foglalkozásunk, amely iskoláskorú gyermekeknek szól: kreatív Biblia-tanulmányozás, ahol eljátsszák a történeteket. Van gitárklubunk, ifjúsági klubunk, sportklubunk, kirándulásokat szervezünk – minden foglalkozásunk önkéntes és ingyenes. A 30 év során külföldi KIE-kapcsolatokat is kiépítettünk, például svájci önkéntesek voltak nálunk hosszú időn keresztül, de eljött hozzánk a norvég Ten Sing is. Alkotótáborokat szerveztünk, nemzetközi KIE-konferencián vettünk részt, az ünnepekkor is összejövünk, és még sorolhatnám.

 

–  Hogyan készülnek a jubileumra?

Október 8-án, délután 2 órai kezdettel tartjuk a 30 (valójában 31) éves találkozót az evangélikus egyház gyülekezeti termében, a Luther utca 1. szám alatt. Erre az alkalomra várjuk mindazokat, akik valaha is megfordultak a KIE-ben. A rendezvény első részében – a régi hagyományainknak megfelelően – egy irodalmi kávéházat tartunk, ahol lesz irodalmi, zenei és képzőművészeti blokk, valamint áhítat. Utána kávé, tea és sütemény mellett felidézzük az eddig történteket. A program második részében pedig azok a vendégeink szólalnak meg, akik messzebbről jönnek és valamilyen módon kapcsolódnak a hazai KIE-hez. Végül egy nagy, közös énekléssel adunk hálát az elmúlt harminc évért.

 

További programok »

FEL