Nyílt nappal ünnepelték a mentősök napját Békéscsabán

2017. május 10. 18:34 | Kugyelka-Zámbori Eszter

 

 

A gyakorlatban próbálhatták ki a békéscsabai óvodások és iskolások azokat az eszközöket, amelyekkel a mindennapokban dolgoznak a mentősök. Május 10-én van a mentők napja, 1984-ben ugyanis ezen a napon alapították meg az Országos Mentőszolgálatot. A rendezvényen átadták azokat az eszközöket, amelyeket a januári, városi jótékonysági bálon befolyt összegből szereztek be.

 

A legkisebb korosztály is kipróbálta a szakszerű újraélesztést. A gyerekek közelebbről is megismerhették az életmentő felszereléseket és a mentőautókat is birtokba vehették. Május 10.-e a mentők napja, 1984-ben ugyanis ezen a napon határoztak az Országos Mentőszolgálat létrehozásáról. Békéscsabán már évek óta hagyomány, hogy ezen a napon bemutatják az életmentők munkáját.

– A Mentők Napján nyílt napot hirdettünk a város iskoláinak, óvodáinak, így egy kicsit betekintést nyerhetnek a gyerekek a mentős életbe, megnézhetik az autóinkat, a felszerelésünket és megismerkedhetnek velünk – mondta el kérdésünkre Csendes Csaba, a Békéscsabai Mentőállomás vezetője.

Januárban a városi jótékonysági bálon az egyik kedvezményezett a Békéscsabai Mentő Alapítvány volt.

– A békéscsabaiak adakozókedvének köszönhetően 950 ezer forintot tudtunk az esemény végén az alapítvány számára átutalni, és most bemutatták a mentősök, hogy mit szereztek be ebből az összegből. Részben a mentőautókba, rohamkocsikba vásároltak olyan felszerelést, amelyeket eddig nem tudtak, illetve a mentőállomáson saját munkakörülményeiket könnyítő eszközöket szereztek be – tájékoztatott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

Minden szervezetnek szüksége van az ünnepekre, azért, hogy kialakulhasson a közösséghez tartozás érzése a kollégákban – mondta az ünnepségen az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezetének regionális igazgatója. Dr. Zentay Attila szerint az is fontos, hogy a lakosság megismerje munkájukat.

– Az Országos Mentőszolgálat rendelkezik a jogszabályban előírt felszerelésekkel, de a támogatásnak köszönhetően néhány eszközből korszerűbbet tudtak vásárolni a békéscsabai bajtársak. Az önkormányzatok részéről kapott támogatások azért fontosak, mert egy-egy eszközünket még fejlettebbre vagy korszerűbbre tudjuk cserélni. Másrészt ez egy nagyon fontos gesztus a lakosság részéről, hiszen az önkormányzaton keresztül kapjuk a jelzést, hogy meg vannak elégedve a munkánkkal – hangsúlyozta Dr. Zentay Attila.

A rendezvényen a regionális igazgatói kitüntetéseket is átadták a békéscsabai mentőállomás több dolgozójának, elismerve a helyi mentősök – mintegy 120 ezer lakost ellátó – áldozatos munkáját.

 

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL