Novák Katalin: nőtt a házasságok száma Magyarországon

2016. február 1. 14:38 | behir.hu

A KSH 2015-re vonatkozó, 11 hónapot összegző adatai szerint 17 százalékkal több házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a fővárosban az Esküvői Kiállítás és Vásáron.

Az államtitkár az Emmi és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös standján elmondta: már évek óta emelkedik a házasságok száma Magyarországon. A kormány ezt szeretné továbbra is ösztönözni például az otthonteremtési támogatással, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), amellyel kapcsolatban információs anyagokat is elhelyeztek a minisztériumok közös standján. A támogatással kapcsolatban megjegyezte: tisztázni kell egy gyakori félreértést, hiszen ha már meglévő gyermekek mellé igénylik a csok-ot, akkor nincsen életkorhatár, tehát ilyenkor a szülők mindketten lehetnek 40 év felettiek. Egyéb esetben a párok egyikének 40 év alattinak kell lennie - tette hozzá. Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kedvező gazdasági helyzet lehetővé tette azt is, hogy a kormány 2016 elejétől a kormány az otthonteremtési programot a csok-on túl még két "pillérrel" alátámassza: az egyik az áfa-támogatásokhoz kapcsolódó kedvezmények, a másik pedig a kamattámogatott hitelek.

"Ezen kedvezmények széles palettája teszi lehetővé azt, hogy a családok egy olyan lakáshoz és egy olyan otthonhoz tudjanak jutni, amelyben tényleg boldogan tudnak élni az elkövetkező években" - mondta.

Felhívta a figyelmet, hogy az új házasoknak már 2015 elejétől rendelkezésére áll az úgynevezett első házasok kedvezménye, amely lényege, hogy 24 hónapon keresztül 5 ezer forinttal kevesebb adót kell befizetni.
 

forrás: MTI

További programok »

FEL