Női kézi: „Átejtették” a Lokit

2017. február 18. 20:08 | behir.hu

Bravúros játékkal a Békéscsaba nyerte a női kézilabda keleti rangadóját! A tabella 12. helyén álló lila-fehérek azt a Debrecent fogadták, amely a hét közben kiütötte az Érdet a Magyar Kupából és a legjobb négy közé jutott. A meccsen hét góllal is vezettek a hajdúságiak, de a viharsarkiak fordítottak és egy utolsó perces büntetővel győztek.

A párharchoz a jó hangulat is hozzátartozik, a csabaiak szép számban bíztatták kedvenceiket, azonban a debreceni drukkerek inkább a Ferencváros elleni futballmeccset választották szombat este. A fehér mezes Lokit ez azonban nem zavarta, határozottan kezdtek és a 11. percben már 7-1-re vezettek, majd három perccel később már hét találat volt a különbség. A sok helyzetet elhibázó csabaiak negyedóra múltán éledeztek, de az első játékrészben csak Walfisch Mercédesz emelkedett ki a lilák közül, aki hat gólt szerzett 30 perc alatt.

Jött a nagy fordítás és egy jó ötlet

A félidőt 13-10-es előnnyel zárta a Debrecen, majd a fordulást követően hét perccel újra öt góllal lógott meg ellenfelétől. Ekkor kiváló sorozatot kezdett a Békéscsaba és egy 6-0-s rohanással megfordította az állást. A lila-fehérek nagyon belelendültek és jól bírták a hajrát is a szinte csak hetesekből betaláló Lokival szemben. Az utolsó percben egy büntető döntötte el a keleti rangadót, Walfisch Mercédesz átejtette Horváth-Pásztor Bettinát, így 22-21-re a viharsarkiak nyerték az összecsapást. A csabaiak sikerükkel egy pontra megközelítették az előttük álló MTK-t és a 10. helyezett Mosonmagyaróvárt.

Így látták a főszereplők

Walfisch Mercédesz (játékos, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): Az elején nem döntöttem el, remegő kézzel mentem oda, bevallom, nagyon izgultam, hogy valószínűleg nekem kell eldönteni ezt a találkozót. A végső pillanatban jött a fejembe, hogy akkor megejtem, mert arra nem számít.

Skaliczki László (vezetőedző, EUbility Group-Békéscsabai ENKSE): Az benne van, hogy egy csapat jól kezd, amikor lendületből, egy Magyar Kupa-továbbjutásból jön, de a 9-2-re nem számítottam. A helyzeteink megvoltak, de nem értékesítettük őket. Megvannak a gólerős játékosaink, de az, hogy ki lép fel szervezésben, az nem mindig megoldott, még nem álltak össze a mozaikok. Úgy néz ki, hogy a hajrákat jól bírjuk, ha még a finomságok is megjönnek, akkor nem hullámvasút lesz, hanem egy olyan vonat, ami szépen megy előre.

Maria Garbuz (játékos, DVSC-TVP): Erősnek éreztük magunkat az elején, a védelmünk és a támadójátékunk is működött. Aztán elveszítettük a koncentrációt, belementünk egy kicsit a verekedésbe és vereség lett a vége.

Márián Blanka (másodedző, DVSC-TVP): Az első félidőben nagyon sok lehetőséget kihagytunk, nem tudtuk megjátszani a beállót, pedig eldönthettük volna a találkozót. A Békéscsaba védekezése a második félidőre feljavult, a véghajrában kijött az elmúlt két meccs utáni fáradtság és hiányzott a koncentráció.
 

További programok »

FEL