Nívódíjat hirdető táblát avattak a Kisdelta szükségtározónál

2017. május 12. 18:42 | Busi Ottó

 

Leleplezték azt az emléktáblát, amely a gyulai Kisdelta árvízi szükségtározó építőipari nívódíjat hirdeti. Az építmény Környezetvédelmi és Vízügyi létesítmények kategóriában kapott elismerést.

Dr. Kiss Jenő, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatának elnöke elárulta: a bírálatnál értékelték a nehéz talajviszonyok ellenére is gyors építkezést és a kivitelezők kiváló együttműködését.

Kocsi Mihály, a kivitelezői konzorcium ügyvezetője a behir.hu kérdésére elmondta: a műtárgy kivitelezési határideje igen rövid volt, amit nehezített a talajmechanikai vizsgálatok után történő áttervezés. Ennek ellenére az építkezés határidőre, rendben elkészült.

A szakemberek szerint azért kellett megépíteni a tározót, hogy a lassú folyású Fehér Körös árhullámait szükség szerint csökkenteni lehessen, ezzel a folyó árvízszintje szabályozható. A beruházással 29 békés megyei település 170 ezer lakosának biztonsága javult.

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a beruházás előnyeit kiemelve úgy fogalmazott: az építménnyel a korábban alkalmazott veszélyes és körülményes robbantásos tározónyitást tudják kiváltani. A gépi megnyitással ráadásul az esetleges árt is gyorsabban el tudják vezetni. A döntés meghozatala után 1-2 órán belül a tározót működésbe lehet hozni. Bak Sándor hozzátette: elkészült egy vízvisszavezető műtárgy is, korábban ugyanis a tározóban rekedt vizet mintegy 45 nap alatt tudták elvezetni a területről. Ezután a tározót kevesebb mint 2 hét alatt vízteleníteni tudják. Az igazgató azt is elmondta: a kapuk elektromosan fűtöttek, így a fagyok sem jelentenek akadályt, így amennyiben szükséges, a tározó a legkeményebb fagyok idején is védi a környék biztonságát.

Alt Norbert, Gyula alpolgármestere szerint a város és a környező települések lakosságának nagyon fontos a beruházás az általa nyújtott biztonság miatt. Hozzátette: örömteli, hogy folyamatosan fejlődnek a környék árvízvédelemhez kapcsolódó létesítményei.

A beruházás hazai és Európai Uniós forrásból valósult meg, közel 4 milliárd forintból.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL