Nemcsak mozizni lehet a két ünnep között

2016. december 29. 14:31 | Laczkó Viktória

Karácsony és szilveszter között több program közül is választhatnak: az elmaradhatatlan mozizást kiegészítve, a tartalmas időtöltés lehetősége is adott a megyében. Ünnepi nyitva tartással készülnek például a békéscsabai jégkorcsolyapályán és a gyulai Almásy-kastély is tárt kapukkal várja a látogatókat a két ünnep között, de akár a Gyulai Várfürdőben is pihenhetnek. 

A Gyulai úton található Rendezvénypajtában ez év november végén adták át a 600 négyzetméter területű jégkorcsolyapályát. Kezdőket és haladókat egyaránt várnak ide, sőt korcsolya oktatást is tartanak heti több alkalommal. Az utolsó héten minden nap reggel kilenc órától este fél tízig nyitva tart a pálya, valamint előszilveszteri programmal is készülnek - mondta el Hégely Sándor. 

-  Az előszilveszteri nosztalgia discot mindenkinek ajánlom december 30-án, de nyitva leszünk újévkor és szilveszterkor is, bár akkor magunk és a kollégáink miatt is egy picit korábban bezárunk, de jöjjenek nyugodtan napközben, mert délután ötig itt leszünk akkor is.

A Gyulai Almásy-kastélyban a Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban című állandó kiállítás mellett Arad mártírjainak ereklyéit is megtekinthetik. A Letétetett-bevégeztetett című tárlat az egykori Aradi Ereklyemúzeum felbecsülhetetlen tárgyaira épül. A látogatóközpontot még szilveszter napján is felkeresheti - közölte Fábián Tamás, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. kommunikációs vezetője.

- Már karácsony mindkét napján, vagyis december 25-én és 26-án is nyitva voltunk 10-18 óráig, és ugyanez folytatódik az év hátralévő részében is. Szilveszterkor délután négykor zárunk, akkor egy picit rövidebb a nyitva tartásunk, de új év napján, január elsején is 10 és 18 óra között várjuk a látogatókat - mondta a kommunikációs vezető.

A Gyulai Várfürdőben a megszokott nyitva tartással készülnek a két ünnep között: 30-ig reggel nyolc órától este hét óráig tartanak nyitva; 30-án a szolgáltatás kiegészül egy éjszakai programmal, az AquaPalota este nyolctól éjfélig látogatható majd. Az év utolsó napján reggel nyolc órától este ötig várják a látogatókat a történelmi vár mellett található fürdőben.

 

 

FEL