Néma olvasással emlékeznek Esterházy Péterre

2016. augusztus 26. 07:37 | Mikóczy Erika

"Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk" – Csatlakozva a Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezéséhez, Békéscsabán, a Jókai Színház Művész Kávéházának teraszán néma olvasással emlékezhetünk a Kossuth-díjas íróra augusztus 27-én, szombaton 15 órától egy órán át. Minden érdeklődőt várnak, aki szeretné leróni tiszteletét a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja előtt.

A szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy üljenek le szombaton a Művész Kávéház teraszán, és együtt olvassák némán a magukkal hozott Esterházy kötetüket a Békéscsabai Jókai Színház színművészeivel és a Körös Irodalmi Társaság tagjaival. Nemrég egy konferencián hangzott el az a mondat, hogy már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk. Arra kérnek tehát mindenkit, hogy vegyenek le egy Esterházy könyvet a polcukról vagy kölcsönözzenek ki egyet a könyvtárból, és szombat délután közösen olvassák azt a Művész Kávéház teraszán.

Ezek is érdekelhetik

FEL