Néhány héten belül Békéscsabáé lesz az egykori Körös Hotel területe

2024. február 27. 15:20 | Vincze Attila

Megszületett a kormánydöntés, így a szükséges eljárások után néhány hét múlva a békéscsabai önkormányzaté lesz az egykori Körös Hotel területe. A város frekventált részén található telek hasznosításáról egyelőre nincs végleges elképzelés, de a célok között szerepel egy rendezett, kulturált zöldfelület kialakítása.

A terület az egykori Körös Hotel épületének lebontása óta, immár több mint két éve üresen áll. A telek egyelőre az állam tulajdonában van, a vagyonkezelő végezteti el a zöldfelület kezelését is. Azonban a terület várhatóan heteken belül, még a tavasz folyamán az önkormányzat tulajdonába kerül. 

– Jelenleg nem vagyunk a terület tulajdonosai, de ahogy az önkormányzat birtokába jut, vagyis a földhivatali eljárás befejeződik, akkor természetesen a tulajdonlással együtt járó feladatoknak eleget kell tennünk. Hangsúlyozom, hogy a vagyonátadás térítésmentes, tehát ezt a területet csak közcélra lehet használni, erre szigorú jogszabályi előírások vannak – fogalmazott megkeresésünkre Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a 7.Tv Aktuális című műsorában múlt pénteken megerősítette, hogy a kormánydöntés megszületett, tehát már nem kell sokáig várni arra, hogy a terület a városé legyen.

– Ez a közeljövőben meg fog történni, most már az önkormányzati tulajdonba való ingyenes átadással kapcsolatos technikai részletkérdések tisztázása van terítéken, hamarosan az önkormányzat megkapja ezt a területet – hangsúlyozta.

Arról, hogy mihez kezd majd a városvezetés az egykori Körös szálló területével még nincsen pontos elképzelés, a fejlesztéshez szükséges forrás ugyanis még nem áll az önkormányzat rendelkezésére.

További programok »

FEL