Negyven év után megújul a BSZC két kollégiuma

2016. november 3. 14:41 | Balázs Anett

 

Majdnem 275 millió forintból lesz energiatakarékosabb a békéscsabai szakképzési centrum két kollégiuma. Az Európai uniós forrásból finanszírozott korszerűsítés a napokban indul. A munkálatok elsősorban az épületek energetikai fejlesztését célozzák.

 

Már állnak az állványok Békéscsabán, a Vásárhelyi Pál tagiskola falainál. Az 1972-ben épült kollégiumon az elmúlt 44 évben semmiféle felújítás nem történt. A homlokzaton több helyen omladozott a vakolat, amely miatt veszélyessé vált az épület megközelítése.

– Szerencsére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium projektjében részt tudtunk venni és viszonylag gyorsan megírtuk és beadtuk a pályázatot. A nagy összefogásnak köszönhetően a mai nappal átadhatjuk a munkaterületet a vállalkozónak – mondta Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum igazgatója.

A felújítás során a Trefort és a Vásárhelyi Pál kollégium épülete is 15 centiméter vastag szigetelést kap, míg a tetőszerkezetet húsz centiméteres hő- és vízszigetelőréteggel látják el. A korszerűsítés mintegy 80 százalékos megtakarítást biztosít majd.

– Az összes ajtót és ablakot a legmodernebb gázzal töltött nyílászárókra cserélik ki. Ezáltal 80 százalékos energia megtakarítást érünk el. Az épület tetőszerkezetén, egy 20 kilowattos napelem rendszer megújuló energiát biztosít majd az épületnek – árult el részleteket Dajka Sándor tervezőmérnök.

A két kollégiumban mintegy 350 diák lakik jelenleg, akiknek a munkálatok miatt nem kell kiköltözni. A felújítás várhatóan 2017. májusában készül el.  

Vantara Gyula országgyűlési képviselő elmondta, a megyében ezen kívül a gyulai Harruckern János és az orosházi Tisza Kálmán Kollégium nyert pályázatot energetikai korszerűsítésre. A gyulai Erkel Ferenc pályázatát nemrég adták be. Ha az is nyer, összesen, 650 millió forint értékben öt kollégiumot újítanak fel Békés megyében.

 

FEL