Négyből négy

2016. november 10. 19:49 | behir.hu

A Bajnokok Ligája megmérettetést követően ismét bajnokin szerepelt a BRSE röplabda csapata. A csütörtöki hétközi mérkőzésen az magyar szinten jó játékerőt képviselő fővárosi lila-fehér egylet, az UTE volt ezúttal az ellenfél.

Élő tv-közvetítés ide vagy oda, ezúttal is rengetegen voltak kíváncsiak a csabaiak közül a lányok derbijére, sőt az újpesti B-közép is tiszteletét tette a távolság ellenére. Jó hangulatban zajlott tehát a csata. Az első játszma elején fej-fej mellett indultak neki a csapatok, hosszú labdamenetek nem nagyon alakultak ki és sok nyitást is rontottak a lányok. 16-15-nél meg mindig csak egyetlen pont volt a BRSE előnye, itt sikerült azonban „robbantani" és egy-két remek sáncnak, no meg Szakmáry ütéseinek köszönhetően 20-15-re módosult az állás. Ettől a zsinórban szerzett négy ponttól meg is rogyott kicsit az UTE együttese, de nem annyira, hogy ne szerezzen még hét pontot, 25-22 az első játszma vége (1-0).

A második játékrész nagyon hasonlított az elsőhöz. Miután nem tudott igazán dominálni a BRSE, az Újpest sem hagyta magát lerázni, így igen szorosan alakult a játszma első fele. Kicsit fáradtan mozogtak a csabai lányok és a rengeteg rontott nyitás sem segített, de a játszma derekán csak sikerült újra megugorni, amihez Szpin remek mezőnymunkája és Matic javuló teljesítménye igencsak hozzásegített. Végül ezt a játékot biztosabban, 25-17-re sikerült hozni (2-0).

A harmadik játék elején még egy lapáttal rátett a fővárosi lila-fehér együttes, és a volt csabait, Nagy Viktóriát is soraiban tudó gárda vezetett a játszma elején. Mindenki abban bízott, hogy az első két játékhoz hasonlóan sikerül felőrölni az ellenfelet, és minimum a játszma közepe táján átvenni a vezetést. Így is lett! A végén már a fáradó fővárosiak nem tudtak különösebb ellenállást felmutatni. A 25-19-es játszma végeredmény rájuk nézve volt hízelgő.

A BRSE mutatója tehát ezen az estén sem romlott, továbbra is veretlenül, játszmaveszteség nélkül áll a tabella élén.

Sz.Zs.

További programok »

FEL