Műfüvön is rúghatják a bőrt

2016. augusztus 18. 16:41 | behir.hu

Két új műfüves pálya épült Békéscsabán, az egyik Jaminában, a Bessenyei utcai sporttelepen, a másik pedig a Lencsésin, az általános iskola udvarán. A város a Magyar Labdarúgó Szövetség kiírásán pályázott sikerrel, amelynek nyomán 100 százalékos támogatottsággal alakították ki a két létesítményt.

A Magyar Labdarúgó Szövetség címere található a 20x40 méteres, szabvány méretű pálya kezdőkörében. A szervezet országos pályaépítő programjának célja, hogy hazánkban minél többen, minél több településen futballozhassanak. Békéscsabán az egyik új pálya Jaminában, a Bessenyei utcai sporttelepen található. Fülöp Csaba, az erzsébethelyi klub elnöke kiemelte, a városrészben nagyon sokan hódolnak ennek a sportágban, így bízik abban, hogy az itt élők kihasználják majd a létesítményt.

- A pálya többes célt szolgál majd, szolgálni fogja az iskolai sportot, a szabadidősportot és az egyesületi sportot is. Az eddigi jelentkezések alapján úgy tűnik, hogy megtaláljuk majd ennek a kedvező elegyét, hiszen több jaminai csapat, akik a kispályás bajnokságokban szerepelnek, már jelezték, hogy a hazai pályájukat szeretnék itt a Bessenyei utcán tudni, illetve megnyitjuk majd a pályát a jaminai fiatalok előtt is, természetesen koordinált módon – fogalmazott Fülöp Csaba.

A közgyűlés tavaly szeptemberben határozott arról, hogy csatlakozik az országos pályaépítési programhoz, amelyben ezúttal két pályát építettek a megyeszékhelyen.

- A pályázat éveken keresztül ment, viszont volt olyan, amikor Békéscsaba nem is pályázott és volt olyan, amikor nem nyert ezen a pályázaton. Majd eljött a 2015-ös év, amikor sikeresen tudott pályázni és két műfüves pályát tudott építtetni Békéscsabán. Az volt a kiindulási alap, hogy minél jobban tudjuk fejleszteni a sportlétesítményeinket, próbáljunk plusz olyan lehetőségeket biztosítani, hogy a békéscsabaiak még egészségesebben tudják élni az életüket – emelte ki Bíró Csaba, a közművelődési-, ifjúsági-, oktatási és sportbizottság elnöke.

A második pálya a Lencsési Általános Iskola udvarán épült, ahol szintén kiemelt szerepet kap majd a létesítmény a mindennapos testnevelésben és a délutáni sportkörökben is, hiszen a téli hónapokat leszámítva folyamatosan játszhatnak majd rajta a fiatalok. Vida András, az intézmény vezetője is örömmel fogadta, amikor kiderült, hogy náluk lesz majd a pálya, hiszen alapvetően egy sportos intézményről van szó. Úgy látja, hogy ez a műfüves pálya az iskolai élet szervezésében, illetve a közvetlen utánpótlás-nevelő feladatok ellátásában is nagy segítség lesz. A műszaki átadás már megtörtént, hivatalosan pedig szeptemberben vehetik birtokba a sportolni vágyók a létesítményeket. A tervek szerint további műfüves focipályák is épülnek majd a megyeszékhelyen, a tervek szerint a Csaba Parkban, valamint a Városi Sportcsarnok mellett.

FEL