MSZP: "Végre jó híreket is hallhattunk a közgyűlésen"

2018. május 25. 16:04 | Szendi Rita

A nyomdászképzés igazi sikertörténet Békéscsabán – fogalmazott Fülöp Csaba, az MSZP önkormányzati képviselője. A politikus kiemelte, hogy az önkormányzat közreműködésével a nyomdaipari oktatók javadalmazása is lehetővé válik.

 

 

A tervek szerint a 2019/2020-as tanévtől felsőfokú nyomdászképzés indul Békéscsabán. A csütörtöki közgyűlésen aláírt szándéknyilatkozat komoly előrelépés az önkormányzat, az iparági szereplők és a felsőoktatási intézmény között – hangsúlyozták az MSZP képviselői.

– Azt gondolom, hogy a tegnapi közgyűlés egyik legfontosabb döntése volt az a szándéknyilatkozat, amelyet az önkormányzat kiadott a békéscsabai felsőfokú nyomdászképzés támogatásáról. Ez egy igazi sikertörténet Békéscsabán, hiszen középfokú képzés már jó ideje zajlik itt. Az önkormányzat közreműködésével az iparági oktatók javadalmazása is lehetővé válik, így közülük is a legjobbakat sikerült Békéscsabára csábítani – fogalmazott a Magyar Szocialista Párt önkormányzati képviselője, Fülöp Csaba.

A politikus hozzátette: a tervek szerint októberben már meghirdethető lesz a felsőoktatási szak. Az MSZP-s képviselők emellett értékelték a részben önkormányzati tulajdonú Alföldvíz Zrt. éves beszámolóját is.

– A cég az elmúlt évet egy közel 45 millió forintos hiánnyal zárta. A társaság vezetőinek tájékoztatása szerint ez az összeg kezelhető mértékű a méretéhez képest. Ez véleményem szerint is így van, hiszen egy többmilliárdos árbevételű cégről van szó – fejtette ki Miklós Attila.

A baloldali önkormányzati képviselő hozzátette: a jövőre nézve intő jel lehet az, hogy a cég veszteségesen működik, amelynek elsődleges oka a nagyösszegű közműadó.

További programok »

FEL