MSZP- Tegyünk igazságot!

2017. május 5. 17:01 | Horváth Szabolcs

„Tegyünk igazságot!” Ezzel a címmel szervezett országjáró körutat az MSZP, a tegnapi látogatás helyszíne Békéscsaba volt. dr. Tóth Bertalan szerint a FIDESZ-nek egy olyan társadalomfilozófiája van, hogy akinek több van, az kapjon többet, akinek pedig kevesebb az kevesebbet.

A sajtótájékoztatón a képviselőcsoport vezetője kiemelte az MSZP azt tapasztalja, hogy Magyarországon igazságtalanság van az oktatási rendszerben, a gazdaságban és az adórendszerben is.

-Mi azt mondjuk, hogy a kiskeresetű emberek kapjanak többet. Legyen adómentes a minimálbér. Aki pedig egy millió forintnál többet keres havonta, az vállaljon több terhet. Mi azt mondjuk, hogy a munkavállalók jogait helyre kell állítani, a szakszervezetek jogait helyre kell állítani. Be kell vezetni egy bérplafont, mert lehetetlen az, hogy a posta vezérigazgatója öt millió forintot keres, miközben egy postás átlag jövedelmet vagy az alatt- nyilatkozta dr. Tóth Bertalan a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezetője, országgyűlési képviselő.

Az országgyűlési képviselő hozzátette, az egészségügyi ellátást is igazságtalannak tartja, hiszen ahogyan Tóth Bertalan elmondta, akinek több pénze van magánrendelésre jár, akinek nincs, az még a közkórházba is maga viszi a kötszert. Miklós Attila a szocialista párt önkormányzati képviselője hozzátette, szerinte helyben is érezni lehet a kormány rossz döntéseit.

-Látjuk szép lassan a hulladékgazdálkodás vagy akár a vízszolgáltatás is áldozatul tud esni ennek a kormányzati ámokfutásnak. Azt gondolom, hogy Békéscsabán és minden településen szükség lenne arra, hogy az önkormányzatok nagyobb önrendelkezési joggal bírjanak. Szükség lenne arra, hogy a saját intézményeink vezetőit, mi tudjuk Békéscsabán eldönteni, hogy ki legyen ne pedig egy olyan vízfej amely nem biztos, hogy a helyi viszonyokkal tisztában van- mondta Miklós Attila az MSZP Békés Megyei Szervezetének elnöke.

dr. Tóth Bertalan hozzátette, készülnek a kormányváltásra.

[gallery link="file" ids="34869,34870,34871,34872,34873,34874,34875,34876,34877,34878,34879"]

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL