MSZP: Jelentős támogatás jut az önként vállalt feladatokra

2017. február 24. 14:47 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Nagyon feszesnek és bizonyos esetekben kockázatosnak látja Békéscsaba 2017. évi költségvetését Miklós Attila. Ugyanakkor az MSZP-s képviselők örömmel fogadták, hogy az idén is jelentős támogatás jutott az önkormányzat önként vállalt feladataira. A közgyűlés után értékelt Miklós Attila és Fülöp Csaba.

Két részre bontható az idei költségvetés Miklós Attila szerint. Mint mondja, az első részt, amely a működési költségeket, a kötelező- és önként vállalt feladatok költségeit tartalmazza, a kényszer írta, a fejlesztési forrásokat pedig Brüsszel határozza meg.

–Az látszik, hogy a 28 milliárdos kiadási oldalhoz egy 26 milliárdos bevételi oldal társul. Én ezt máshogy nem tudom mondani, csak azt, hogy hiány tátong a két oszlop között, amelynek az eltüntetésére a polgármester úr hitel felvételt javasolt, és azt, hogy bizonyos bevételeket kockázatosan terveztünk – én ezeket hívom fiktív bevételeknek. Én azt remélem, hogy az év végén egyensúlyban maradunk. – mondta el Miklós Attila.

Hozzátette: Azzal viszont egyetért a képviselő, hogy a jelenlegi pályázati lehetőségeket ki kell használni, még ha ehhez fejlesztési hitel kell. Kiemelte, hogy a fejlesztési forrásokat, olyan beruházásokra kell használnia a városnak, amelyekből a későbbiekben bevétele származik, vagy legalábbis hatékonyabb, energiatakarékosabb működést biztosít a megyeszékhelynek.

Örömmel fogadták a baloldali képviselők, hogy a minimális mozgásteret biztosító költségvetésben kiemelt támogatást kaptak az önként vállalt feladatok. Több mint 1 milliárd forint jut idén a közművelődés, kultúra, sport, valamint a békéscsabai főiskola hallgatóinak és a helyi vállalkozásoknak a támogatására.

–Ha úgy nézzük a költségvetés főösszegét, hogy nem tartalmazza az a 14-15 milliárd forintban megvalósuló TOP-os fejlesztéseket, akkor 8 százalék az arány. Ezek az önként vállalt feladatok az elmúlt időszakban nőttek. Három költségvetéssel ezelőtt ez még 600 millió forintot meghaladó összeg volt, most pedig 1 milliárd forintot ért el. Azonban én azt gondolom, hogy ez egy jó befektetés, hiszen ezek a területek Békéscsabának reklámhordozói és jó hírét keltik. – emelete ki Fülöp Csaba.

Az MSZP-s képviselő hozzátette: fontosnak tartják, hogy 2017-től a város támogatja a békéscsabai felsőoktatásban tanuló hallgatókat, de azt sajnálják, hogy a kis- és középvállalkozások támogatására idén kevesebb forrás jut.

FEL