„Mozdulj meg, hogy mások is mozoghassanak!” – Jelmezes jótékonysági futás

2016. február 29. 16:33 | Zsíros András

Futás, mozgás, séta, és vidám, jelmezes felvonulás. Ezt ötvözte a jótékonykodással a hétvégén megrendezett 4. Farsangi Jelmezes Futóverseny. Az alig több mint egy kilométeres távot az Árpád fürdő körül teljesítették a résztvevők.

Idősek és fiatalok, apukák és anyukák, de még egy kiskutya is jelmezbe bújt azon a jótékonysági futáson, amelyet vasárnap tartottak Békéscsabán. A résztvevők a nevezési díj befizetésével a „Nyújtsd Segítő Kezed” Alapítvány számára gyűjtöttek. Az összegyűlt közel húszezer forinttal egy olyan berendezés megvásárlásához járultak hozzá, ami mozgásképtelen gyerekek mozgatásához használható. Ezzel a Degré utcai sérült fiatalok életét igyekeznek majd megkönnyíteni.

Bunzel Lívia, a rendezvény ötletgazdája szerint nagy dolog, ha egy kis sétával, mozgással másoknak is segíthetünk. „Legyen a mai nap szlogenje, hogy mozogjunk  egymásért együtt, és élvezzük ezt a napot!” – tette hozzá.

A jelmezes futás mellett egyéni távokat is teljesíthettek a jelentkezők. Így volt, aki 25 vagy akár 50 kilométert is futott.

FEL