MK-döntő: BRSE-Vasas - folyamatosan frissül

2017. február 10. 16:03 | behir.hu

A címvédő BRSE 2017-ben is a Vasassal vívja a női röplabda Magyar Kupa döntőjét. A csabai lányok délelőtt indultak el a finálé helyszínére, Érdre. A mérkőzés 17 órakor kezdődik, a találkozó szöveges tudósítását élőben követhetik nálunk, a behir.hu oldalon!

A csabai együttes kék-fehér mezben lép pályára, a Vasas pedig piros-kékben. A BRSE egy évvel ezelőtt tiszta feketében hódította el a trófeát, míg a fővárosiak ragaszkodtak a 2016-os összeállításhoz. A szurkolók is síppal-dobbal érkeztek, a drukkerek létszámát és a hangerőt illetően a csabaiak óriási fölényben vannak.

 

18:23

A csabai együttes teljesen megérdemelten győzte le a Vasas gárdáját. A viharsarki drukkerek megköszönik csapatuknak ezt a szenzációs sikert, a lányok pedig mennek is pacsizni a csabai táborhoz.

 

18:20

Kiss Gréta hibázott kiszorított helyzetből, így tizennyolc (!) szettlabdához jutott. Kountoura elüti az elsőt, így a csabai lányok egymás karjaiban ünnepelhetnek, 25-6 és 3-0! Megvédte Magyar Kupa sikerét a BRSE!!!

 

18:19

Szétesni látszik a Vasas, a fővárosi játékosok már nem hisznek a fordításban. Smirnova újra bombázott. Tanja Matic a Beziers elleni formához hasonlóan kiválóan nyit, ászok egymás után (23-6).

 

18:16

Matic előbb nyitásból, majd akcióból eredményes, így a második technikainál már 16-6-os a csabai vezetés. A kék-fehér mezes lányok mosolygósan térnek vissza a pályára, a drukkerek pedig már közel az ünnepléshez. Szakmáry újabb jó labdája után tizenkét pont a csabai fór (18-6).

 

18:12

Tanja Matic révén már nyolc volt a különbség, egyelőre a Vasas-edző cseréi sem használtak, most újra ezzel próbálkozik, Török Kata megint a pályán. Hardy sem találja a csabai térfelet, már 13-5 a címvédőnek. 

 

18:09

A Csaba nem enged ki, egyelőre legalábbis úgy néz ki, Smirnova és Clement sem lassít, Jókay Zoltán időkérése sem használt, már öt pont a BRSE előnye (8-3). A viharsarki fanatikusok továbbra is teljes erőből biztatják csapatukat, a hangpárbajba a piros-kék drukkerek is bekapcsolódnak. Tanja Matic ütését követően újra a BRSE-fel állta útját egy fővárosi támadásnak. 10-3-nál Jókay Zoltán újra időt kér, kapaszkodva az utolsó szalmaszálba.

 

18:04

Sasa Nedeljkovic a vezetés ellenére nem volt a legnyugodtabb a két játszma között. A friss statisztika is  megérkezett: két szett után Irina Smirnova 13 pontnál jár. Két csabai egység után Szedmák Réka szerez pontot a fővárosiaknak. A kérdés az, hogy a Vasasban van-e erő a fordításhoz vagy legalább a szépítéshez. Rountree egyenlíthetett volna, de pár centivel elmérte, az egyik Vasas-szurkoló nehezen is fogadta a megoldást (4-2).

 

18:00

Tess Rountree, a Vasas légiósa szaladt bele a csabai blokkba, ezzel három pontra a 2-0-tól a címvédő. Smirnova ütött egy menthetetlen keresztet, majd Szakmáry blokkja után a csabai szurkolótábor előtt pattan le a labda, négy játszmalabda a BRSE előtt. Az elsőt hárították a fővárosiak, de Kiss Gréta elrontja a szervát, így a Csaba 25-21-re nyeri a második szettet is. Óriási öröm a csabai táborban, lengetik is a “Mindig veletek vagyunk!” feliratú kék-fehér zászlót!

 

17:53

Bodnár blokkolt, de Kountoura jól dolgozik a hálónál. Szakmáry óriásit bombázott, majd Matic ütött egy labdát a blokkra és alig bírt elhajolni az outra pattanó labda elől. Matic helyén a csabaiak kapitánya, Soós Nikolett. Irina Smirnova ezt követően megmutatta, hogy mekkora erősítés, hármas blokk fölött oldotta meg a támadást (20-18).

 

17:50

Tálas rossz érintése után Németh Anett egy ászt is elhelyezett, így Sasa Nedeljkovic időt kért, először lógott meg négy egységgel a Jókay-gárda (11-15). Két Vasas-hiba után megfelezte a hátrányát a BRSE, ezt pedig a Vasas mestere nem bírta időkérés nélkül. (13-15). Sklar küldött hosszúra egy labdát, már egyenlő az állás. Clement helyén Petrenkó Brigitta a pályán, aki ugyan jól nyitott, de a maratoni labdamenet a tavalyi ezüstérmes Vasasé, így a második technikainál minimális a piros-kékek vezetése (15-16).

 

17:43

Sasa Nedeljkovic rögtön időt is kért, aminek egyenlítés lett a vége. A Vasas-szurkolók is hallatják a hangjukat, Rountree labdáját követően pedig jogosan tették mindezt, hiszen a játékvezető másodjára már a piros-kékeké a pont (10-12).

 

17:40

A Vasas görög légiósa, Kountoura jól támadott, de pillanatokkal később már a zsűriasztalig pattant a labda egy fővárosi kézről. Éledezik a Vasas: előbb egy jó Németh-Szedmák blokk után egyenlítettek az angyalföldiek, majd először a második szettben a vezetést is magukhoz ragadták (9-10).

 

17:37

Szakmáry rossz érintését követően Rountree szépített 6-4-re. Sasa Nedeljkovic táblájával sem tudta megmenteni a labdát, azonban Tálas varázslatosan tette át a labdát másodikra, így 8-5-tel értünk oda az első kötelező szünetig.

 

17:35

Németh Anett révén szépített a Vasas, de Sarah Clement kíméletlenül fejezett be egy centerakciót (4-2). Tálas és Szakmáry kacsint össze egy hibátlan összjáték után, majd újra Clement tesz hozzá egy ászt (6-2).

 

17:32

Tálas Zsuzsanna szervájával indult a második szett, Szakmáry pontosan fejezte be az akciót és szerezte az első pontot. Smirnova oldott meg egy szélső támadást, majd Clement és Bodnár sáncával villámgyors 3-0-ás vezetésre tett szert a Csaba. Jókay Zoltán pedig az első szetthez hasonlóan időt is kért.

 

17:28

A csabaiak az első játszmalabdát értékesítették és magabiztosan nyerték az első szettet (25-15).

 

17:26

Cserével is próbálkozik Jókay Zoltán, Szedmák Réka és Török Kata is érkezett, de Szakmáry Grétát ez nem zavarta, újabb bombát küldött át az ellenfél térfelére (19-13). Már nyolc ponttal vezet a címvédő, amelyet kitörő örömmel fogadott a mintegy 7-800 fős csabai szurkolósereg (23-15).

 

17: 20

Először vezetett négy ponttal a csabai gárda, de Emily Slar révén egy pontra, 9-8-ra zárkózott a Vasas. Szakmáry Gréta nem engedi az egyenlítést és újabb jó ütéssel jelentkezik. Majd Irina Smirnova is hozzátesz egyet, immár 12-8. Bodnár Dorottya akcióját Tess Rountree hiúsítja meg (13-9). Pillanatok alatt öt ponttal lógott meg a Csaba, Jókay Zoltán már második idejét kérte ki, 15-10. Sarah Clement simított le egy labdát centerből és 16-10 az állás a második technikai szünetben.

 

17:10

Az első három pont a Vasasé volt, de villámgyorsan egyenlített a Csaba, sőt, két jó akcióval, Tatjana Matic révén már 5-3 a címvédőnek. Jókay Zoltán, a fővárosiak mestere gyorsan időt is kért. Pekárik Eszter rossz nyitásával 8-5-ös csabai vezetéssel jutottunk el az első technikai szünetig.

 

FEL