Mit ne felejts a kocsmában? A lőfegyveredet!

2016. július 22. 11:25 | Laczkó Viktória

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a kétsopronyi férfi ellen, aki egy kocsmában felejtette lőfegyverét január 22-én. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lőfegyverrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az év elején a 39 éves férfi ellen. 

A kétsopronyi T.A. vallomásában azt mondta, hogy a fegyvert Romániában vette néhány éve egy bolhapiacon azért, hogy otthon célba lőjön vele. A puskát át szerette volna alakítani, ehhez pedig egy szerszámra volt szüksége. Ekkor indult neki az útnak. A barátja felé igyekezve beiktatott egy rövid látogatást az egyik kocsmába. Innen a lőfegyver nélkül ment el, csak később vette észre a puska hiányát. A kocsmában miután megtalálták az eszközt, értesítették a rendőrséget. A kiérkező szakember megállapította róla, hogy lőfegyvernek minősül, amelyet a férfi engedély nélkül tartott, ezért a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. 

Az ügyben elrendelt nyomozást 2016. július 19-é n zárta le a Békéscsaba Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya. A büntetőeljárás iratait a gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal küldte el a Békéscsabai Járási Ügyészségre. 

 

FEL