Mióta van csokiból a húsvéti tojás?

2017. április 9. 08:02 | behir.hu

Az első csokoládéból készült tojások a XIX. század elején bukkantak fel Németország és Franciaország területén és a század végére gyakorlatilag egész Európában népszerűségnek örvendett már. Az első igazi, klasszikus, üreges és ízletes csokitojás pedig a Cadbury műhelyben készült 1875-ben.

A különböző csokifigurák gyártása hazánkban is az 1900-as évek elején kezdődött meg. Az első példányok tömény, tojásformába öntött példányok voltak, üregeseket nagyon kevesen tudtak készíteni. Az emberek eleinte idegenkedve fogadták, az akkor még különös szokásnak tűnő csokoládé-tojásokat.

A két világháború között azonban fellendült a fogyasztásuk, ami nagyban a csomagolásnak volt köszönhető. A neves művészek és grafikusok által tervezett, csodálatosan kidolgozott csomagolópapírokat akkoriban a szaksajtó a világ legjobbjainak ítélte, mely komolyan hozzájárult a csokoládé terjedéséhez.

A csokitélapó nemzetközi karrierje is a XIX. században, 1880-ban kezdődött, amikor a Suchard család egy 300 darabból álló sorozatot készített kifejezetten gyűjtők számára. Ezek az édességek szintén tömör csokiból készültek még. A sikeren felbuzdulva aztán a gyárak hamarosan ráálltak a tömeggyártásra.

Magyarországon 50 évvel később egy egészen más technikával indult a termelés: Stühmer Frigyes, a legnagyobb hazai csokoládégyár alapítója 1934-ben egy egyedülálló technikával kezdett bele a csokoládéfigurák gyártásába. A legkülönfélébb alakokat készítették el így, például matyó legényt és leányt, húsvéti nyulat, de persze nem maradhatott ki a Mikulás sem. Később megépült a Diósgyőri Édesipari Gyár, ahol Magyarországon először kezdődött el a csokoládéfigurák gépesített nagyüzemi gyártása.

forrás: hirado.hu

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL