Mind a négy sáv megnyílt az Orosházi úti felüljárón

2015. december 17. 13:05 | Zsíros András

Megduplázódott az Orosházi úti vasúti felüljáró forgalmi kapacitása, miután megnyitották mind a négy sávot a közlekedők számára. A hivatalos átadó ünnepségen elhangzott: új jelképpel gazdagodott Békéscsaba.

Vantara Gyula országgyűlési képviselő, Békés megye fejlesztési biztosa elmondta, egy évtizedes álom valósult meg, hogy a vasút rekonstrukciójával párjuzamosan javuljon a jaminai városrész kapcsolata a városközponttal. Gajda Róbert kormánymegbízott arról beszélt, hogy Békéscsaba ezzel újabb fejlődési periódusba tud lépni, de egész Dél-Békés számára is előny, hogy könnyebbé vált a megyeszékhely megközelítése. Tájékoztatta a megjelenteket arról is, hogy az előző napi helyszíni szemle után a létesítmény megkapta az ideiglenes használatbavételi engedélyt, ezt át is adta Loppert Dánielnek, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatójának.

Loppert Dániel szimbolikusnak nevezte az átadást. Úgy fogalmazott, a híd pilonjai kiemelkednek az utóbbi idők fejlesztései közül, mert ezzel Békéscsabán új jelképet teremtettek. Véleménye szerint „csodájára fognak járni” az egész megyében az építménynek, mivel ez Békés megye első ferdekábeles hídja. „Olyan magas és látványos lesz, hogy még Mezőtúrról is látni fogják” – tette hozzá.

Szarvas Péter polgármester az utóbbi közel két év nehézségeire úgy emlékezett vissza, hogy mindig megtalálták a megoldást a felmerülő problémákra. Mint mondta, mind a közreműködő szervezetek, mind a lakosság részéről jó partnerekre talált. Hangsúlyozta a felüljáró városképi jelentőségét, amelyet az István malom és az Evangélikus Nagytemplom közé sorolt.

A 360 méter hosszúságú új híd megépítése közel hatmilliárd forintból valósult meg. A költségek 85%-át európai uniós, a fennmaradó részt hazai forrásból finanszírozták. A beruházás részeként átépült az Orosházi út – Gyár utca csomópontjában lévő körforgalom, megújult az Orosházi út – Bartók Béla út – Temető sor kereszteződésénél lévő jelzőlámpás csomópont, valamint a jaminai oldalon – a híd alatt – 43 parkolóhelyet is kialakítottak.

Zsíros András

További programok »

FEL