Mikulás járt a Lencsési Óvodában is

2016. december 7. 14:16 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Karácsonyi meglepetéssel kedveskedett a körzet képviselőjeként Dr. Ferenczi Attila tanácsnok békéscsabai a Lencsési Óvoda néhány rászoruló családjának. A szülők a bejglihez szükséges alapanyagokat kaptak, az óvodások mikulássapkát és készségfejlesztő játékokat.

Rászoruló családokat vártak a Zöldovi telephelyére szerdán. A főként tartós élelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagokat a szerdai az óvoda Mikulás napi rendezvényén vették át a szülők.

Az ajándékcsomaggal szeretnék megkönnyíteni a szülőknek, a hagyományos karácsonyi sütemények elkészítését, hiszen minden alapanyagot megtalálnak benne az anyukák, amit a gyermekek szeretnek.

– Voltak benne tartósélelmiszerek, illetve mák, dió, mazsola, olaj, liszt, rizs. Tehát minden, ami az ünnepi hangulatot, vagy az ünnepi asztal fényét tudja emelni. De elsősorban a gyerekeknek szólt ez az ajándék is. Hiszen a gyerekek a családban fognak majd karácsonyozni. Magának az óvodának pedig én személyesen is készültem, kis mikulás sapkával, illetve mikulás szakállkával. – mondta el Dr. Ferenczi Attila tanácsnok. Aki hozzá tette, hogy minden felhang nélkül a szeretet jegyében minden családnak, gyermeknek a közösség nevében szeretnénk kifejezni, hogy mennyire fontosak.

A Mikulás sapkák mellett minden csoport mozgásfejlesztő játékokat kapott, melyeket a gyerekek közösen használhatnak. A Mikulás végül minden óvodásnak személyesen adta át az óvoda ajándékcsomagját is, a gyerekek nagy örömére.

 

FEL