Miklós Attila: az ivóvíz minősége nem romolhat

2017. május 26. 19:22 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békéscsabának kell képviselni a kisebb tulajdonosok érdekeit az Alföldvíz Zrt. közgyűlésén Miklós Attila szerint. Hozzátette: az önkormányzatok ugyanakkor nem tudják felvenni az állam tőkeemelési terveivel a versenyt. Az MSZP-s képviselők örömmel fogadták, hogy elkezdődik három békéscsabai iskola teljes körű energetikai fejlesztése. A közgyűlés után értékelt Miklós Attila és Fülöp Csaba.

Az Alföldvíz Zrt.-vel kapcsolatos állami szándék megismerése lenne a legfontosabb Miklós Attila szerint. Mint mondja, ha a tulajdonos önkormányzatok ismernék az állami szándékot akkor, könnyebb lenne állást foglalniuk a közműszolgáltató ügyében. Az MSZP képviselője szerint az a legfontosabb, hogy Békéscsabán tartsák a cég központját és a szolgáltatás minősége ne romoljon.

–Az Alföldvíz Zrt. elég jelentős veszteséggel tud csak működni. Ennek a veszteségnek az előidézője az állam, és most úgy néz ki, hogy az állam az, aki segítőkezet nyújt, hogy megoldja azt a problémát, amit ő okozott. Tőkeemelést szeretne végrehajtani a cégnél. A tőkeemelés azt fogja jelenteni, hogy az önkormányzat részvénycsomagja veszíteni fog az értékéből. Ugyanakkor nincs értelme annak, hogy licitbe belekezdjük az állammal szemben - hangsúlyozta Miklós Attila, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának MSZP-s önkormányzati képviselője.

Örömmel fogadták a baloldali képviselők, hogy elkezdődhet a Madách utcai, és a Petőfi Utcai Általános Iskolák, illetve az Andrássy Gimnázium kollégiumi épületének teljes körű energetikai felújítása - erre Fülöp Csaba tért ki értékelésében.

–Örülök neki, hogy az a döntés született, hogy nem engedtük el a projekteket, az önerő biztosítása ellenére sem. A város vállalta, hogy saját forrásból a 35 millió forintot hozzáteszi, ezekhez a TOP-os projektekhez, így mind a három beruházás el tud indulni - emelte ki Fülöp Csaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának MSZP-s önkormányzati képviselője.

Az MSZP-s képviselő hozzátette: fontosnak tartják, hogy elfogadták a Békéscsaba Energia- és Klíma Akciótervét és a város integrált fejlesztési stratégiáját is aktualizálták.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL