Mezőhegyes állami kézben marad

2016. március 7. 19:00 | Fekete Kata

Mezőhegyesen egyelőre nem kerül több föld kalapács alá, sőt, azon területek esetében sem kötik meg a szerződést, amelyeket már elárvereztek. A már megkötött földbérleti szerződéseket is szeretnék mihamarabb felbontani - mondta a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének a koordinálásáért felelős kormánybiztos hétfőn Mezőhegyesen, sajtótájékoztatón. 

Nagy reményekkel kezdi a munkát Mezőhegyesen Farkas Sándor kormánybiztos. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti sajtótájékoztatójén elmondta, Farkas Sándor feladata a ménesbirtok és tangazdaság életre hívása és újraalapítása.

- Farkas Sándor jogot kapott arra, hogy összeválogassa azokat az állami tulajdonban lévő földterületeket, amelyre a nemzeti ménesgazdaságnak, ménesbirtoknak és tangazdaságnak szüksége van. Amire Farkas Sándor azt mondja, hogy szüksége van rá a gazdálkodás miatt Mezőhegyesnek, az állami tulajdonban marad - mondta Lázár János. Azt már maga a kormánybiztos tette hozzá a mai sajtótájékoztatóján, hogy Mezőhegyes teljes, mintegy nyolcezer hektárnyi termőterületén gazdálkodni fognak, sőt, az öntözésre alapuló intenzív növénytermesztést megtartják és fejlesztik, hiszen az öntözőrendszer csak egyben működtethető. Éppen ezért felmerült a kérdés, hogy mi lesz azokkal a földekkel, amelyeket már elárvereztek vagy éppen haszonbérletbe kiadtak. Farkas Sándor elmondta, a szerződéseket nem írják alá, amelyeket már megkötöttek, azoktól pedig visszalépnek, hiszen szerepel bennük, hogy a magyar állam három éven belül elállhat a kontraktustól. Szintén szándékukban áll a már megkötött  földbérleti szerződéseket mihamarabb felbontani. Hozzátette: teljes mértékben kártalanítják a bérlőket és a vevőket, hogy az a pénzt, amit az árverésbe fektettek, visszakapják.
Farkas Sándor beszámolt a további terveikről is: fenntartják a vetőmag-termesztési programot, és bemutató-, minta- és tangazdaságot hoznak létre. Ma ugyanis igen kevés olyan hely van, ahova gyakorlatra mehetnek a diákok. Ezen kívül szeretnék felfuttatni a vadászatot és kiemelt vadászterületté nyilvánítanák a környéket, illetve a városban található 24 műemlék jellegű épület felújítását és hasznosítást tervezik. 

- Elkezdtünk egy olyan munkát, ami az itt élő emberekért, felépítünk egy olyan hátteret és gazdálkodást, ami alapot ad arra, hogy ezeket az egyéb plusz programokat és tevékenységeket is folytatni lehessen - mondta Farkas Sándor. Hozzátette: a nóniusz, a furioso north star és a gidrán fajták tenyésztését szeretnék folytatni, a Mezőhegyestől idegenekét viszont megszüntetnék. Mezőhegyesen most négyszáz ember dolgozik, nekik továbbra is szeretnének munkát biztosítani, sőt bővítenék is a lehetőségeket.

 

Az Együtt reagálása Farkas Sándor sajtótájékoztatójára

Az Együtt üdvözli, hogy több hónapnyi késlekedés után a Fidesz végre nekilátott a saját maga által okozott válság megoldásának Mezőhegyesen. Elhibázott, káros lépés volt, hogy tavaly decemberben megkezdték a földek értékesítését, ennek mostani leállítása szükséges, de nem elégséges lépés - írja a párt sajtóközleményében. Hozzátették: rossz lépés volt a földbérletpályázat is, amelynek eredményeként több éven át, több körben Simonka György fideszes politikus és strómanjai nyerhettek több ezer hektár mezőhegyesi földet. Ezek a pályázatok törvénytelenek voltak, ezért az Együtt üdvözli, hogy a fideszes érdekkörnek jutattott földbérletek felbontása érdekében lép most a kormány, a mintagazdaság megalakítása során. Szükséges még a per alatt lévő területek státusának rendezése is, mert ezt a bűnt szintén a Fidesz követte el, a helyretételt pedig majd a magyar polgárok adóforintjaiból kell rendezni.

Az Együtt szerint az a legfontosabb, hogy a munkahelyek és a helyi adóbevétel megmaradhasson Mezőhegyesen. Ezért az Együtt sürgeti a mintagazdaság mihamarabbi elindulását, ennek részeként az állattenyésztés és a vetőmag-kukorica termelés már idei működtetését is. Csak így kerülhető el a szociális és gazdasági összeomlás a városban és környékén.

Az Együtt úgy véli, a Fidesz állításával szemben ez nem a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. jelenlegi tulajdonosainak érdeke, hanem a mezőhegyesi polgároké, egyszersmind a magyar gazdaságé. A Fidesz-kormánynak már az elmúlt két és fél évben is a mezőhegyesieket kellett volna képviselnie, nem a fideszesek érdekei szerint újraosztani mindent. Ha a fideszesek éveken keresztül nem azért dolgoztak volna teljes erővel, hogy a mezőhegyesi termelésmódot földbérlet-pályázati és földértékesítési megoldásokon keresztül tönkretegyék, most nem lenne ekkora a baj. Az Együtt követeli továbbá a jelenleg a magántulajdonosoknál folyó erdőirtások leállítását, a privatizációs szerződések jogszerű végrehajtásának ellenőrzését. Ez a mezőhegyesiek érdeke.

FEL