Megújul a sportcsarnok

2015. november 19. 07:02 | behir.hu

A női kézilabda klub egy 10 millió forint összértékű fejlesztés megvalósításába kezdett bele a Városi Sportcsarnokban. A beruházás során több öltözőt is átalakítanak a csapat, a játékvezetők és a versenybírók számára, de felújítják az úgynevezett „B” lelátórész első két sorát, ahol a sajtó munkatársai dolgozhatnak majd.

- Itt lesz egy gyúróhelyiség, fallal választjuk el ezt a szobát – mutatta Fülöp Csaba gazdasági vezetője a sportcsarnok második emeletén azt az öltözőkomplexumot, amelyet három, egymás melletti szoba összenyitásával alakít ki a klub. A helyiség vizesblokkot, valamint 18 sportoló számára modern bútorokkal és berendezéssekkel ellátott öltözőt is magában foglal majd. A sportcsarnokban az utóbbi időszakban folyamatosan zajlottak a fejlesztések. A létesítményt használó klubok együttműködésben dolgoznak azon, hogy a csarnok minden területen megfeleljen a követelményeknek és kiszolgálja a csapatokat, valamint az érkező vendégeket. 

- Szeretnénk optimálisan kihasználni a lehetőségeket, a fejlesztések során összhangban működünk a röplabda csapattal, tehát egy-egy fejlesztés előtt megvizsgáljuk, hogy melyik egyesületnek melyek az erősségei, ki, melyik szegmensben tud eredményesebben pályázni. Így osztjuk meg a pályázatokat egymás között, hiszen azok a fejlesztések, amiket csinálunk, az gyakorlatilag egész Békéscsaba sportját gazdagítja – hangsúlyozta Fülöp Csaba.

A projekt részeként a "B" oldali lelátórész első két sorát is teljesen felújítják. Többek között kihúzható munkaasztalokat építenek be, így a létesítmény hosszú idő után megfelelő munkakörülményeket biztosít majd a sajtó munkatársai számára. A 10 millió forint 70 százalékát a klub támogatásokból gyűjtötte össze. A 3 millió forintos önrészt az önkormányzat biztosítja az erre a célra elkülönített sportinfrastruktúra-fejlesztési alapból.

- Az önkormányzat maximum 3 millió forintot adhat, a teljes beruházásnak pedig maximum a 30 százalékát támogatja. Ahhoz, hogy a városban akár egy klub, akár egy egyesület véghez vigyen egy 10 millió forintos beruházást, ahhoz a város maximum 3 millió forintot tud a város hozzátenni – emelte ki Bíró Csaba, a közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottság elnöke.

A sportcsarnokban elindított fejlesztést a tervek szerint még ebben az évben befejezik majd.

Kovács Dávid

FEL