Megkéselte lakótársát, vádat emelnek ellene

2017. március 8. 12:50 | Varga Diána

A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal az 52 éves büntetlen előéletű battonyai férfival szemben, aki 2016. november elején lakótársát megkéselte.

A vádirati tényállás szerint a vádlott alkoholfüggőségben szenved. A későbbi sértett férfi és a vádlott Battonyán, az egyik Fő utcai önkormányzati szükséglakásban éltek. A bűncselekmény elkövetését megelőző hetekben a sértett több alkalommal szidalmazta a vádlottat és ezek során többször arcon is ütötte őt. 

A vádlott és a sértett 2016. november 2-án a késő délutáni órákban az egyik battonyai sörözőben együtt ittak. A vádlott hazament, a sértett pedig tovább italozott. A vádlott már aludt, amikor a sértett erősen ittas állapotban hazaérkezett és szidalmazni kezdte az ágyában lévő vádlottat, miközben meg is ütötte őt, majd leguggolt mellé és tovább magyarázott neki. Az ülő vádlott – aki szintén erősen ittas állapotban volt – a bántalmazását követően körülbelül 15 perccel, 21 óra 00 perc és 21 óra 30 perc közötti időpontban felállt, kézzel ellökte a sértettet, felkapta az ágya mellett elhelyezett vödrön lévő 9 cm pengehosszúságú és 2 cm pengeszélességű kést, majd azzal két alkalommal nyakon, illetve kétszer arcon szúrta a hátratántorodó sértettet. A sértett vérző nyakkal átszaladt a szomszédhoz, aki mentőt hívott.

A nyaki sérülések életveszélyesek voltak, de a szúrás a sértett halálát is okozhatta volna, csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a nyaki verőereket nem érte el.

A Békés Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolja; az irányadó büntetési tételkeret 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az eljárás a Gyulai Törvényszék előtt folytatódik.

FEL