Megjelent a Karkithemia DVD lemezen

2016. március 11. 09:08 | Mikóczy Erika

Február 24-én jótékonysági gálát szervezett a Békéscsabai Jókai Színház Kara Tünde gyógyulásáért. A csordulásig megtelt nézőtér és a színvonalas, megható műsor erős összefogásról tanúskodott a közönség és a társulat részéről is, a nemes cél érdekében. A gála teljes felvételét a 7.Tv március 14-én 21 órától a műsorára tűzi, majd másnap 17 órától megismétli. Az eddig befolyt összeget hálásan köszönjük, azonban Kara Tünde gyógyulásának támogatására továbbra is van lehetőség.

A gálára a Jókai színház megjelentette Pethő Sándor és Zelei Miklós Karkithemia című monodrámáját DVD lemezen, amely Kara Tünde rákkal való küzdelmét állította színre. Az ősbemutató – és eddigi egyetlen előadás – tavaly április 13-án volt, ez látható a felvételen. A Karkithemia volt Kara Tünde utolsó bemutatója a rosszulléte előtt. A DVD a Jókai színház szervezőirodájában megvásárolható.

Két képzőművészeti felajánlás is érkezett: Megyeri-Horváth Gábor „Békéscsabai est” című festménye (olaj, vászon) és egy anonim felajánló „Békéscsabai határban” című rézkarca szintén megvásárolható a szervezőirodában, valamint támogatói jegyek is válthatóak továbbra is. A DVD és a felajánlások, valamint a támogatói jegyekből befolyt összeget a színház Kara Tünde gyógyulásának támogatására fordítja!

További programok »

FEL