MÁV-Volán: rekordszámú bérlet- és jegyeladás márciusban

2024. április 13. 12:25 | behir.hu

Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok - közölte a MÁV-VOLÁN-csoport szombaton az MTI-vel.

Emlékeztettek, hogy március elsejével az elmúlt évtizedek legjelentősebb közösségi közlekedési tarifareformját hajtották végre az Építési és Közlekedési Minisztériummal közösen. A közlemény szerint tavaly ősz óta stabilan havi félmillió körüli vármegye- és országbérlet fogyott, de a korszerűsített tarifarendszer hatására márciusban 33 százalékkal nőtt a jegy- és bérletértékesítés februárhoz viszonyítva. Március és április első hét napjában 60-80 ezerrel több vármegye- és országbérlet fogyott mint február első hetében - tették hozzá.

A tarifarendszer első havi tapasztalatai alapján az utazási szokásokra is kihatnak az újdonságok: az InterCityket januárhoz képest 162 ezerrel, februárhoz képest 152 ezerrel többen választották márciusban - írták. Kiemelték, hogy a családok hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer kedvező árazásának köszönhetően. Az új rendszerben megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből március 1-jétől április 7-ig már mintegy 1,2 milliót váltottak az utasok, ezek kétharmada továbbra is vármegyei. A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta már több mint 6,1 millió fogyott - fűzték hozzá. A napon belüli akár többszöri utazást, átszállást leegyszerűsítő, kedvező árú Vármegye24 és Magyarország24 napijegyekből is már 120 ezret váltottak. A cég szerint ez is bizonyítja, hogy sokaknak kényelmesebb, ha egyetlen jeggyel elintézhetik az egynapos - 24 órán belüli - utazást akár vonattal, busszal vagy HÉV-vel utaznak.

A közlemény szerint a jegyvásárlók fele dönt az önkiszolgáló lehetőségek - a MÁV app, az ELVIRA vagy az automatáink, illetve a BKK online felületei - mellett. Ezek közül is az értékesítés ötöde zajlott a legkényelmesebb módon, azaz néhány kattintással a MÁV appban.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL