Másodjára is hazahozza a Magyar Kupát a BRSE!

2017. február 10. 17:51 | behir.hu

Érden játszottak a csabai röplabdás lányok a Vasas ellen, és fergeteges sikert arattak.

Az első három pont a Vasasé volt, de villámgyorsan egyenlített a Csaba, sőt, két jó akcióval, Tatjana Matic révén már 5-3 a címvédőnek. Jókay Zoltán, a fővárosiak mestere gyorsan időt is kért. Pekárik Eszter rossz nyitásával 8-5-ös csabai vezetéssel jutottunk el az első technikai szünetig.

Először vezetett négy ponttal a csabai gárda, amikor Emily Sklar révén egy pontra, 9-8-ra zárkózott a Vasas. Szakmáry Gréta nem engedte az egyenlítést és újabb jó ütéssel jelentkezett. Majd Irina Smirnova is hozzátett egyet, immár 12-8. Bodnár Dorottya akcióját Tess Rountree hiúsította meg (13-9). Pillanatok alatt öt ponttal lógott meg a Csaba, Jókay Zoltán már második idejét kérte ki, 15-10. Sarah Clement simított le egy labdát centerből, ezzel 16-10 volt az állás a második technikai szünetben. Cserével is próbálkozott Jókay Zoltán, Szedmák Réka és Török Kata is érkezett, de Szakmáry Grétát ez nem zavarta, újabb bombát küldött át az ellenfél térfelére (19-13). Már nyolc ponttal vezetett a címvédő, amelyet kitörő örömmel fogadott a népes csabai szurkolósereg (23-15). A csabaiak az első játszmalabdát értékesítették és magabiztosan nyerték az első szettet (25-15).

 

Szorosra sikerült a második szett

Tálas Zsuzsanna szervájával indult a második szett, Szakmáry pontosan fejezte be az akciót és szerezte az első pontot. Smirnova oldott meg egy szélső támadást, majd Clement és Bodnár sáncával villámgyors 3-0-ás vezetésre tett szert a Csaba. Jókay Zoltán pedig az első szetthez hasonlóan időt is kért. Németh Anett révén szépített a Vasas, de Sarah Clement kíméletlenül fejezett be egy centerakciót (4-2). Tálas és Szakmáry kacsintott össze egy hibátlan összjáték után, majd újra Clement tett hozzá egy ászt (6-2). Szakmáry rossz érintését követően Rountree szépített 6-4-re. Tálas varázslatosan tette át a labdát másodikra, így 8-5-tel értünk oda az első kötelező szünetig. A Vasas görög légiósa, Kountoura jól támadott, de pillanatokkal később már a zsűriasztalig pattant a labda egy fővárosi kézről. Éledezett a Vasas: előbb egy jó Németh-Szedmák blokk után egyenlítettek az angyalföldiek, majd először a második szettben a vezetést is magukhoz ragadták (9-10). Sasa Nedeljkovic rögtön időt is kért, aminek egyenlítés lett a vége. A Vasas-szurkolók is hallatják a hangjukat, Rountree labdáját követően pedig jogosan tették mindezt, hiszen a játékvezető másodjára már a piros-kéknek ítélt egy vitatható pontot (10-12). Tálas rossz érintése után Németh Anett egy ászt is elhelyezett, így Sasa Nedeljkovic időt kért, először lógott meg négy egységgel a Jókay-gárda (11-15). Két Vasas-hiba után megfelezte a hátrányát a BRSE, ezt pedig a Vasas mestere nem bírta időkérés nélkül. (13-15). 

Sklar küldött hosszúra egy labdát, így már egyenlő volt az állás. Clement helyén Petrenkó Brigitta a pályán, aki ugyan jól nyitott, de a maratoni labdamenet a tavalyi ezüstérmes Vasasé, így a második technikainál minimális volt a piros-kékek vezetése (15-16). Bodnár blokkolt, de Kountoura jól dolgozott a hálónál. Szakmáry óriásit bombázott, majd Matic ütött egy labdát a blokkra és alig bírt elhajolni az outra pattanó labda elől. Matic helyén a csabaiak kapitánya, Soós Nikolett. Irina Smirnova ezt követően megmutatta, hogy mekkora erősítés, hármas blokk fölött oldotta meg a támadást (20-18). Tess Rountree, a Vasas légiósa szaladt bele a csabai blokkba, ezzel három pontra került a 2-0-tól a címvédő. Smirnova ütött egy menthetetlen keresztet, majd Szakmáry blokkja után a csabai szurkolótábor előtt pattan le a labda, négy játszmalabda a BRSE előtt. Az elsőt hárították a fővárosiak, de Kiss Gréta elrontotta a szervát, így a Csaba 25-21-re nyerte a második szettet is.

 

Harmadik szett: a padlóba döngölés pillanatai

Sasa Nedeljkovic a vezetés ellenére nem volt a legnyugodtabb a két játszma között.  Két csabai egység után Szedmák Réka szerzett pontot a fővárosiaknak. Rountree egyenlíthetett volna, de pár centivel elmérte, az egyik Vasas-szurkoló nehezen is fogadta a megoldást (4-2). A Csaba nem engedett: Smirnova és Clement erősített, Jókay Zoltán időkérése sem használt, már öt pont volt a BRSE előnye (8-3). Tanja Matic ütését követően újra a BRSE-fal állta útját egy fővárosi támadásnak. 10-3-nál Jókay Zoltán újra időt kért, kapaszkodva az utolsó szalmaszálba.

Tanja Matic révén már nyolc volt a különbség, egyelőre a Vasas-edző cseréi sem használtak, most újra ezzel próbálkozik, Török Kata megint a pályán. Hardy sem találja a csabai térfelet, már 13-5 volt a címvédőnek. Matic előbb nyitásból, majd akcióból eredményes, így a második technikainál már 16-6-os a csabai vezetés. Szakmáry újabb jó labdája után pedig tizenkét pont a csabai fór (18-6).

Szétesni látszott a Vasas, a fővárosi játékosok már nem hittek a fordításban. Smirnova újra bombázott. Tanja Matic a Beziers elleni formához hasonlóan kiválóan nyit, ászok egymás után (23-6).  Kiss Gréta hibázott kiszorított helyzetből, így tizennyolc szettlabdához jutott a BRSE. Kountoura ütötte el az elsőt, így 25-6 és 3-0, megvédte Magyar Kupa sikerét a BRSE.

A meccs végén járt a pacsi, kollégánk, Ujházi György meg is örökítette a pillanatot: 

 

FEL