Már virágzik elsőként védetté nyilvánított ritkaságunk

2017. március 6. 11:53 | Zsíros András

A volgamenti hérics (Adonis volgensis) volt az első növényfaj, melyet termőhelyeivel együtt védetté nyilvánítottak Magyarországon 1971-ben. A fajt először 1935-ben találták meg hazánkban a Dél-Tiszántúlon, Csorvás határában.

A Körös-Maros Nemzeti Park legkorábban nyíló, fokozottan védett növényfaja. Idén az elhúzódó tél miatt a virágzása kissé később kezdődött, február 27-én jelentek meg az első virágzó tövek.

Az idő felmelegedésével egyre több növény bújik elő és egyre több borul virágba. Sokszor először a sárga bimbóit nyomja ki a földből, máshol pedig a zöld hajtásai bukkannak a felszínre. Virágzásának csúcspontja, amikor a legtöbb tő virágzik, általában az első virágzó tő megjelenésétől számítva 3 héten belül várható. Ilyenkor az idősebb tövek tele vannak sárga virágokkal, sokszor egy tövön 30-40 virágot is meg lehet számolni, míg a fiatal tövek még a virágzásuk kezdetén csak 1-2 virággal rendelkeznek. A virágzás végét általában április közepén éri el, ezután pedig az elnyíló virágokból aszmag terméscsoport fejlődik, melynek a tőkocsánya a föld irányába görbül és szinte a talaj szintjéig lehajol. A lehulló magokból az idős tövek környékén kedvező feltételek esetén rendkívül sok csíranövény és fiatal növény fejlődik ki később.

A növény szaporítása rendkívül nehéz, alacsony a csírázási százaléka, és a fiatal növények megmaradása is időjárástól függő folyamat. Lassú a növények fejlődése, megfigyelések szerint a csíranövényből ahhoz, hogy virágzó tő fejlődjön 8-10 évre is szükség van. Az eredeti termőhely éves természetvédelmi kezelésével, kaszálással cserjeirtással tudjuk az állományokat hosszú távon megőrizni.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

FEL