Már több száz jelölt van az év védőnője díjra

2017. március 28. 10:34 | Varga Diána

Már több száz jelölt van az év védőnője díjra, amelyet az idén öt kategóriában hirdettek meg - közölte a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Csordás Ágnes elmondta, hogy egy kistelepülésen, egy közepes méretű településen és egy nagyvárosban dolgozó védőnőt akarnak jutalmazni, ezen kívül lehet szavazni védőnői tanácsadói közösségre, és jutalmazni szeretnének egy szakfelügyeletet ellátó vezető védőnőt is - írja az MTI. A szülők április 30-áig jelölhetik védőnőjüket személyes történetekkel, a kategóriák győzteseit pedig szakmai zsűri választja ki.

A díj szakmai elismerés, a családok részéről pedig megbecsülés - jegyezte meg. Csordás Ágnes közölte, a nyerteseket június 13-án, a védőnők napján köszöntik majd. Szólt arról, hogy Magyarországon a védőnők 102 éve támogatják a családokat, segítik őket abban, hogy a magzat és a gyermek egészségesen fejlődjön. Amikor létrejött a védőnői szolgálat akkor a babonák ellen küzdöttek, ma pedig az internet által ömlesztett információkban próbálnak rendet teremteni, rámutatni a valóban hasznos tanácsokra - mondta Csordás Ágnes.

A díjat összesen öt kategóriában hirdették meg: egy kistelepülést, egy közepes méretű települést és egy nagyvárost ellátó védőnőt jutalmaznak, valamint szavazni lehet védőnői tanácsadói közösségre is. 2016-tól új kategóriát indítottak, a védőnők szakfelügyeletét ellátó vezető védőnőknek.

 

97 éve a gyermekek és az anyák szolgálatában

A védőnők 97 éve nyújtanak segítséget a legfontosabb életszakaszokban: a gyermekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, a családi élet kialakításánál, támogatják a családokat a gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. Jelen vannak mind az alap-, mind a szakellátásban. A területi védőnők a várandósok és gyereket nevelők körében, az iskolavédőnők az oktatási intézményekben végzik munkájukat.

A kórházi védőnők jellemzően a szülészeteken, újszülött osztályokon dolgoznak, és a várandós, gyermekágyas anyák ellátásában, a szoptatás segítésében, az anya és újszülöttje hazabocsátásának előkészítésében, az egészségnevelésben vesznek részt.

Az ÁNTSZ szervezetében működő Családvédelmi Szolgálat munkatársai védőnői képesítéssel rendelkező szakemberek. Feladatuk többek között az oktatási intézményen kívüli családtervezési ismeretek terjesztése, a nehéz helyzetben lévő várandós anyák segítése, támogatása, illetve a terhességmegszakítás előtti és utáni tanácsadás. A működést szakmai felügyeletet ellátó vezető védőnők segítik.

A szakmai bírálók mellett neves közéleti szereplőkből álló zsűri és a kismamák, szavazata alapján választják ki azt a három védőnőt, akiknek odaítélik az Év Védőnője díjat.

További programok »

FEL