Már csak néhány napjuk van az őstermelőknek

2016. december 20. 07:27 | Zsíros András

Év végéig cserélhetők le az őstermelői igazolványok – írja a Világgazdaság.

Csaknem kétezer olyan őstermelő nem igényelt még új igazolványt a december közepi nyilvántartás szerint, aki őstermelőként van biztosítva. Nekik – jogviszonyuk folyamatos fenntartása érdekében – december 31-ig feltétlenül fel kell keresniük falugazdászukat.

December közepéig 237 ezer új igazolványt adtak ki, de ez a szám az év végéig még nőni fog, 260-270 ezer kiadott igazolványra számítanak – mondta el a lapnak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Kiemelte: a teljes nyomon követhetőséget lehetővé tevő új chipes kártya bevezetésével előreláthatólag mintegy 30-40 ezer darabbal fog csökkeni a forgalomban lévő őstermelői igazolványok száma.

Emlékeztetett: ősztől elérhető egy alkalmazás, amellyel már a fogyasztók is ellenőrizhetik, hogy az adott őstermelő jogosult-e a termék értékesítésére, vagy felvásárlóval, kereskedővel van dolguk. Eddig 25 ezer lekérdezést regisztráltak az internetes felületükön, valamint okostelefonos alkalmazásukon. Ez várakozásaik szerint tovább fehéríti a piacot, továbbá erősíti a fogyasztó és termelő közötti bizalmat.

További programok »

FEL