Majdnem minden megyében megjelent a veszélyes kártevő

2017. augusztus 28. 11:43 | behir.hu

A kormányhivatalok által végzett felderítés eredményei azt mutatják, hogy az ország legtöbb megyéjében megjelentek az amerikai szőlőkabóca kifejlett egyedei, amelyek a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazma fertőzést terjesztik.

A rendkívül veszélyes fertőzés terjedése a kártevő rovar elleni védekezéssel akadályozható meg. Ezért a Nébih felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét a fertőzést terjesztő kártevő elleni többszöri védekezés fontosságára – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.

A Piac & Profit cikkében azt írja: az ország nagy részén megjelentek az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) imágói. Mindez azért nagyon veszélyes, mert a  kártevő egyedei fejlődésük bármely stádiumában – azaz egész életük során – fertőzőképesek és felelősek a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjesztéséért.

A Nébih korábbi közlése szerint a kórokozó elleni harcban kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Aki nem teljesíti a jogszabályban előírt kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, és bírságot is kell fizetnie.

Az aranyszínű sárgaságot okozó grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet; a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A fertőzést Magyarországon először 2013 augusztusában Zala Megyében észlelték.

További programok »

Gazdaság

Újabb üzemanyagárstop jöhet

A kormány a következő héten ül össze, hogy döntsön az üzemanyagárak letöréséről, ugyanis a magyarországi benzin- és gázolajárak régiós összehasonlításban felfelé lógnak ki az átlagból. Egy újabb üzemanyagárstop sincs kizárva – ismertette Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken.
2024. április 19. 12:17
FEL