Magyarok Kenyere Békés megyében

2015. november 19. 16:28 | Zsíros András

Az ország összes megyéjéből, illetve a Kárpát-medence magyar lakta településeiről is gyűjtötték a búzát a Magyarok Kenyere mozgalom keretében, amit immár ötödik éve rendeztek meg a pécsi egyetemi tanár, Korinek László kezdeményezésére. Idén a teljes felajánlás meghaladta a 400 tonnát, amit liszt formájában osztanak szét szociális területen tevékenykedő szervezetek között. Az adományok ünnepélyes átadására Szent Erzsébet napján, országszerte több ponton került sor.

Több száz kilogramm lisztet vettek át jelképesen Békés megyei civil szervezetek képviselői Orosházán a városháza tanácstermében. Az adományozásra a Magyarok Kenyere elnevezésű programban került sor.  A megye gazdái összesen négy és fél tonna búzát ajánlottak fel erre a célra.

Vigh Ilona, a Biharugrai Településfejlesztő Egyesület elnöke köszönetét fejezte ki a gazdálkodóknak, akik segítségével sok családnak szerezhetnek örömöt ebben az esztendőben is.

Az adománygyűjtés nagy részét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bonyolította le. Dr. Kulcsár László, a testület Békés megyei elnöke úgy véli, nem véletlenül szerepel nevükben a „nemzeti” kitétel. „Ez a kezdeményezés kiváló alkalom volt arra, hogy tettekben is bizonyítsuk azt, hogy valóban nemzetben gondolkodik még egy agrár-köztestületi szervezet is” – mondta. Hozzátette, az egész Kárpát-medencei magyarság számára szeretnék közvetíteni az együvé tartozás eszméjét, szerinte ugyanis csak ennek lehet nemzetmegtartó ereje.

A Magyarok Kenyere program a földművelésügyi miniszter szerint is elsősorban az összetartozásról szól. Fazekas Sándor úgy fogalmazott, az adománygyűjtés összeköti a Kárpát-medencében élő magyarságot a gazdákkal.

A magyar gazdák idén a tavalyi mennyiség kétszeresét, 4400 mázsát ajánlottak fel a célra. A rekordot Jász-Nagykun-Szolnok megye állította fel, ahol összesen több, mint 86 tonna búza gyűlt össze.

Zsíros András

 

További programok »

FEL