Lopással vádolják a Disney-t

2017. március 24. 19:43 | behir.hu

Beperli a Disney-t a Total Recall – Az emlékmás és a Nagy zűr kis Kínában című filmek egyik forgatókönyvírója, Gary L. Goldman – számolt be róla a The Guardian. A filmes állítja, a stúdió ellopta tőle az idén Oscar-díjat nyert Zootropolis – Állati nagy balhé (Zootopia) ötletét. Goldman szerint a címet, a karakterek megjelenítését és egyes párbeszédeket is az ő korábbi ötletéből emeltek át. Ezt még 2000-ben kezdte kidolgozni, és kétszer is elküldte a stúdiónak – állítja a forgatókönyvíró.

A hivatalosan az Esplanade Productions Inc. által benyújtott per szerint a Disney egyébként is szeret ötleteket lopni. Goldmanék szerint a Szörny Rt., az Agymanók és a Fel című filmek sztoriját is nyugodtan lehet részben plágiumnak tekinteni.

A kereset állítja, hogy az alperesek nem fogadták el Goldman tervét, és azt mondták, hogy nem érdekli őket a projekt. Ezek után mégis elkészítették maguk a filmet, amelynek forgatókönyve már Jared Bush és Phil Johnston nevéhez kötődik. A Zootropolist Byron Howard és Rich Moore rendezte, a főbb karaktereket pedig Jason Bateman, Octavia Spencer és Shakira szólaltatja meg.

A Disney viszont tagadja a vádakat, és úgy véli, a forgatókönyvíró részéről ez csak egy aljas próbálkozás, hogy magának tulajdonítson egy sikeres filmet.

mno.hu

További programok »

Világ

Első a csabai kolbász – ezt ajánlják a turistáknak

A tasteatlas.com 73 legjobb magyar ételt felsoroló listáján Békéscsaba legendás terméke nyerte el az első helyet. Ez az oldal elsősorban a turistáknak ad támpontot egy adott ország gasztrokultúrájáról, illetve többnyire ők is pontozzák a nemzetek ételeit.
2024. március 29. 13:22
FEL