Lopás, sikkasztás, rongálás, magánlaksértés

2017. február 8. 10:45 | Mikóczy Erika

Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit fogtak el a rendőrök Szarvason.

Szarvason, egy nagyáruház parkolójában 2017. február 6-án 19 óra körül elfogtak a rendőrök egy férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. A 21 éves szarvasi K. Richárd 2017 januárjának utolsó hetében a munkahelyéről szerszámkészletet, három társával, Zs. Attilával, P. Dániellel és egy fiatalkorú fiúval pedig egy tanyából öt méhkaptárt lopott. Betört egy szarvasi házba is. Pénzt keresett, de csak egy mobiltelefont talált, amit el is vitt. Két társa közül az egyik, a 19 éves P. Dániel kint figyelt, nehogy tetten érjék.

A 21 éves K. Richárd abból a szarvasi lakásból, amelyet egy budapesti nőtől bérelt, több berendezési tárgyat, műszaki cikket eladott és megrongálta a bojlert. Azért, hogy a tulajdonos ne tudjon bemenni a lakásba, lecserélte az ajtózárat és nem adott kulcsot a nőnek. Amikor a rendőrök elfogták, kábítószergyanús anyag volt nála. A Szarvasi Rendőrkapitányság lopás, sikkasztás, rongálás és magánlaksértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást indított ellene. A nála talált kábítószergyanús anyagot a rendőrség szakértővel vizsgáltatja meg. A bérelt lakásból elsikkasztott dolgok egy részét a nyomozók azoktól, akik áron alul megvásárolták őket, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.

Három társa ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szarvasi Rendőrkapitányság.

Forrás: police.hu

FEL