Lehozná a csillagokat az égről? Nem szükséges, csillaghullás lesz!

2016. augusztus 11. 14:45 | Balázs Anett

Óránként akár kétszáz hullócsillagot is számolhatunk augusztus 12-én éjjel!
Ami önmagában sajnos mégsem igaz, mert, hogy a hullócsillag az egy népies elnevezés, tehát egészen pontosan meteorok hullnak a Föld irányába, amelyek méretüket tekintve lényegesebben kisebbek, mint a csillagok. A csillagászok minden eddiginél látványosabbra jósolják a Perszeidák érkezését. A meteoritzápor csúcspontján óránként kétszáz csillag hullását figyelhetjük meg. A Perseidák az egyik legismertebb, fényes meteorokat és sűrű hullást produkáló meteorraj, amely minden évben augusztusban, 12-ről 13-ra virradó éjjel nyújtja a legszebb látványt – árulta el Márki-Zay Lajos csillagász, aki hozzátette, ha valaki ebben az égi jelenségben akar gyönyörködni és valóban szépet akar látni, akkor a városi fényektől minél távolabbi, olyan szabad területet keressen, ahol az égbolt legnagyobb részét jól át lehet tekinteni. Érdemes csoportosan kivonulni, egy jó nagy plédre kifeküdni, az égboltot felosztani egymás közt, hiszen több szem többet lát. A láthatóságot azonban befolyásolhatja egy égi szomszéd, ez pedig a Hold, ami fényével szürkévé teheti az égboltot és elnyomhatja a látvány szépségét – fogalmazott a szakember, aki hozzátette augusztus 11-én éjszaka, negyed órával éjfél előtt, míg 12-én éjszaka 53 perccel éjfél után nyugszik le a Hold, tehát az igazi látványos időszakban már nem fogja zavarni a parányi meteorok felvillanásait.
A Perseidák meteorraj egy 19. századi üstökösnek a pályájával megegyező pályán mozog. Amikor ez az üstökös a Napot megközelíti, leválnak darabjai, amelyek eloszlanak az üstökös pályán. Amikor minden évben ezt a pályát keresztezi a mi földünk, akkor a Föld légkörébe ezekből sok darab bejut és ez felvillanás formájában megfigyelhető – fogalmazott a szakember.
A meteorraj hullásának megfigyelését egyedül az időjárás hiúsíthatja meg, ugyanis a felhők eltakarhatják a szabad szemmel jól látható égi jelenséget.

További programok »

FEL