Lázár: a Dél-Alföldön vannak az ország gazdasági tartalékai

2017. február 3. 18:51 | Zsíros András

Fontos partnere a kormánynak az a réteg, aki gondoskodni tud saját maga, és mások foglalkoztatásáról, vagyis a vállalkozók, békés megye pedig stratégiai partnere a kormánynak- erről Lázár János beszélt a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén Békéscsabán. A miniszterelnökséget vezető miniszter a következő évek, térséget érintő legfontosabb beruházásának nevezte a várhatóan 400 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló négysávos autóutat Szeged-Békéscsaba-Debrecen-Miskolc összeköttetésére.

A Békés megyére jellemző magas munkanélküliséget gazdasági potenciálnak tartja, ami szerinte a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban hasznosítható tartalékot jelent. Az európai uniós források eddigi felhasználásával kapcsolatos kritikaként jegyezte meg, hogy azok nem a produktivitást növelték, hanem „jövedelemkiegészítés” formájában hasznosult. Ezért nagyon fontosnak nevezte, hogy a következő időszakban minél több forrást sikerüljön – ahogy fogalmazott – „visszaszerezni”, és azt hatékonyság növelésére, fejlesztésre fordítsák. Hangsúlyozta, ez a versenyképesség növelése miatt elengedhetetlen.

"A Békés megyei gazdasági teljesítmény, a Békés megyei egy főre eső jövedelem az évtizedeken keresztül sokkal kevesebb volt és ma is kevesebb, mint az országos átlag. Ezért a mai kormányzatnak különleges felelőssége van abban, hogy ennek a régiónak lehetőségeket teremtsen."-hangsúlyozta Lázár János

FEL