Látszott a betörő lábnyoma a hóban

2016. január 26. 14:37 | Mikóczy Erika

Eladható dolgokat akart szerezni, ezért tört be egyik rokona házába egy 22 éves férfi Dobozon. A rendőrök a gyanúsítottat a ház közelében elfogták és a lopott tárgyakat is megtalálták.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját 2016. január 25-én 21 óra 23 perckor hívta fel egy nő azzal, hogy betörtek a dobozi családi házába. A hívás előtt nem sokkal ért haza és látta, hogy távolléte idején az épület hátsó bejárati ajtajának üvegét valaki egy tégladarabbal betörte, majd az ajtót a belülről a zárban hagyott kulccsal kinyitotta. A házból egy hordozható számítógép, egy fejhallgató és egy mobiltelefon-töltő hiányzott.

A nyomozók érkezéséig a helyszínt biztosító rendőrjárőrök 22 óra 10 perckor a ház közelében igazoltattak egy fiatal férfit. Az egyenruhások megfigyelték a betörés helyszínén a hóban talált lábnyomokat és feltűnt nekik, hogy az igazoltatott férfin lévő cipő talpa nagyon hasonlít a nyomokon látható mintához. Közben a sértett is elmondta a nyomozóknak, hogy egyik kamuti rokona korábban már lopott tőle. A 22 éves K. D. kihallgatásán elismerte, hogy betört nagynénje házába. Pénzre volt szüksége, ezért eladható dolgokat akart lopni. Az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök egy közeli szemetesben találták meg.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a lopás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható kamuti férfit bűnügyi őrizetbe vette. 

FEL