Labdarúgás: Kiütéses csabai vereség Balmazújvárosban

2018. március 15. 06:36 | behir.hu

A Békéscsaba 1912 Előre a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén 5-0-ra kikapott Balmazújvárosban, így a visszavágó szinte formalitásnak tűnik.

A Békéscsaba kezdte a mérkőzést, és a negyedik percben máris előttünk adódott lehetőség, amikor Szatmári lövését kellett Pogacsics kapusnak hárítania. Egy perccel később Rudolf került helyzetbe, de Máthé a helyén volt. A továbbiakban viszont főképp a mezőnyben fociztak a felek, míg a 23. percben egy beadás után Vajda találatával megszerezte a vezetést a hazai együttes (1-0). A folytatásban Nagy István révén rögtön egyenlíthettek volna a viharsarkiak, nem sok kellett hozzá. A bekapott góltól némileg megzavarodott a Békéscsaba, és egy eladott labda után Zsiga kihasználta az adódó lehetőséget (2-0). A 44. percben még Habovda Yuriy is betalált, így háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző az első félidő végén.

A szünetben hármat is cserélt Boér Gábor: Szatmári István helyett Gyurján Bence jelentkezett játékra, Viczián Ádámot Urbin Péter, valamint Gránicz Patrikot Tóth Dániel váltotta. A frissítés ellenére továbbra is rosszul folytatódott a mérkőzés számunkra, hiszen az 51. percben Vajda érkezett egy átadásra a jobb oldalon és Máthé kapus mellett a hosszúba gurított (4-0). Az 56. percben Tóth Dániel sárgult be, majd Andric Nemanja helyett Lasha Shindagoridze kapott lehetőséget. A 60. percben Vajda tovább parádézott és mesterhármast ért el, amikor harminc méterről tekert egy szabadrúgást a kapura, amely a jobb alsó sarokban kötött ki (5-0). Két perccel később a frissen beállt Shindagoridze tálalt Zsiga elé, aki centikkel lőtt mellé. A 68. percben ismét a grúz légiós pillanatai következtek, de Máthé kapus védte a bombát. A 71. percben a mesterhármast elérő Vajdát váltotta Harsányi. A 78. percben Birtalan végezhetett el pontrúgást, de a hazai kapus hárította a lehetőséget. Aztán utolsó cseréjét is kihasználta Horváth mester, amikor Kónya Márk érkezett Rudolf Gergely helyett. A 83. percben a lilák egy nagy lehetőséget szalasztottak el, amikor egy csabai lövés szállt a hazai kapu fölé. A rendes játékidő utolsó előtti percében egy újabb löketet védett Pogacsics kapus, sehogy sem akart összejönni a szépítő találat. A három perc hosszabbításban már nem változott az eredmény, így a hazaiak magabiztos győzelmével zárult a találkozó.

Boér Gábor: – Az első húsz perc még úgy ahogy rendben volt, hiszen egy óriási, ajtó-ablak helyzetet hagytunk ki – ilyen szinten ezt be kell rúgni, különben megbüntetik. A Balmazújváros pedig gyakorlatilag az első lehetőségét kihasználta, ami a mi hatalmas hibánkból adódott. Olyan szituációból kaptuk a gólt, amelyet sokszor átbeszéltünk már korábban is. Ezután pedig magunkat végeztük ki, hiszen mi adtuk az ellenfélnek a gólokat, amelyeket természetesen meg is érdemeltek. Nagyon rossz felfogásban, hitehagyottan játszottunk. Nyilván a saját felelősségemmel is tisztában vagyok, mivel én hibáztam a legnagyobbat. Négy napunk van arra, hogy felálljunk a padlóról, mert vasárnap nagyon fontos bajnoki mérkőzésünk lesz. A mostani ellenfelünknek ez sikerült, remélem mi is fel tudunk ebből tápászkodni. Beszéltünk már sok mindenről, de mindentől függetlenül bízom benne, hogy hétvégén vissza tudjuk szerezni a becsületünket, mert most ez a legfontosabb.

 

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

 

FEL