Labdarúgás: Hátrányból nyert az Előre - videóval

2017. július 20. 11:24 | Kovács Dávid

Végig irányítva a játékot, némileg álmosabban kezdve, de nagy biztonsággal hozta az Előre kilencedik felkészülési mérkőzését. A csabaiak 3-1-re verték a Salgótarjáni TC gárdáját, Nagy István a csapat egyik kulcsembere azonban az elsődleges diagnózis alapján minimum részleges hajlító-izom szakadást szenvedett.

A tarjániak ötórás buszozás után léptek pályára Békéscsabán, több olyan frissen igazolt játékossal a keretükben, akik nemrég még a Kórház utcai pályát hívták hazainak. A vendégek soraiban felfedezhettük Spitzmüller Istvánt, Beszterczei Attilát és Oláh Lászlót is, így Zoran Kuntic csapata megfelelőképpen felvértezve érkezett Csabára.

Az első játékrész nem hozott nagy izgalmakat, de ezúttal még elsősorban nem a szórakoztatás volt a lényeg. A programba illesztett tesztmeccsen lehetőséget kapott az MTK Budapest együttesétől Békéscsabára érkezett fiatal labdarúgó, Szatmári István is. Az első játékrész áldozattal is járt, rossz előjelként előbb Pilán fejelt össze Lakatossal – mindketten megúszták komolyabb sérülés nélkül. A 38. percben egy hazai támadás végén Nagy István lépett rosszul, majd lesántikált a pályáról. Az elsődleges diagnózis alapján minimum részleges hajlító-izom szakadást szenvedett, ami rossz hír a jövő heti bajnoki rajtra készülő csapatnak.

 

 

A második játékrészben majdnem teljes sort cserélt Boér Gábor, hogy minden kerettag megkapja a megfelelő terhelést. Az 55. percben egy egyéni hibát követően Oláh révén vezetést szerzett a vendégcsapat (0-1). A továbbiakban felpörgette a tempót a lila-fehér egyesület és több ígéretes lehetőség után megtört a jég. A 61. percben Király szöglete után még kifejelték a labdát a védők, de a megismételt beadást követően már Szélpál Norbert eredményes volt (1-1). Az ivószünet után rögtön fordítani tudtak a lilák: egy baloldali beadást követően Urbin Péter pörgette a bal alsó sarokba a labdát (2-1). A 80. percben a csereként beállt Ilyés Tamás is eredményesnek bizonyult, Zahorán beadását könyörtelenül lőtte a léc alá (3-1). Az eredmény ezután már nem változott, a csabaiak így sikerrel vívták meg kilencedik edzőmérkőzésüket. A jövő heti bajnoki rajt előtt szombaton Szerbiában, a Backa Topola ellen lép pályára Boér Gábor csapata.

 

Így látták a főszereplők

 

Boér Gábor (vezetőedző, Békéscsaba 1912 Előre): – Nehéz tervezgetni egy ilyen edzőmérkőzésre, hiszen még tegnap is a pályán voltunk, videóztunk is, valamint azok, akik nem kerültek a mai keretben még délelőtt is tréningeztek. Igazából nem annyira készülünk ezekre a mérkőzésekre, csak elhelyezzük a programban és főleg a terhelésre helyezzük a fő hangsúlyt, illetve azokra az elemekre, amelyeket gyakorolni szeretnénk. A szituáció ilyenkor még nem éles, de nagy felelősséggel és valamilyen szinten stressz alatt kell megoldani a feladatokat. Ezért is szeretem, ha a tesztmérkőzésekre is kilátogatnak szurkolóink, akik most is szép számmal megjelentek, hogy labdarúgóink arra is készülhessenek, hogy nemsokára már közönség előtt, hiba nélkül kell teljesíteni. Ilyen szempontból is nagyon hasznosnak tartom és azért is szerettem volna ilyen nagyszámú mérkőzést játszani, mert meccsszituációban azért már megremegnek a lábak és sokkal jobban előjönnek az esetleges hibák. Ebből a szempontból elégedett vagyok, abból viszont nem, hogy megint egy olyan gólt kaptunk, amely teljes mértékben elkerülhető lett volna. Bízom benne, hogy felkészülés során már megkaptuk az összes szerencsétlen gólt és a bajnokságban ilyen hibákat már nem követünk el. A mérkőzés történéseihez tartozik, hogy Nagy István valószínűleg súlyosabban megsérült, így az ő kiesése egészen érzékenyen érinti eddigi terveinket. Összességében kissé fáradtak voltunk, nem tudtunk eléggé regenerálni, de ennek ellenére is rengeteget volt nálunk a labda. Amiben fejlődnünk kell, hogy többször kell eljutnunk az ellenfél kapujáig és a tizenhatos környékén sokkal hatékonyabban kell befejeznünk a támadásainkat. Erre a hátralévő időben rengeteg időt és energiát fogunk fordítani, úgyhogy én pozitívan értékelem a mai napot és remélem, hogy hasonlóképpen eredményesen tudjuk majd kezdeni a bajnokságot.

Zoran Kuntic (vezetőedző, Salgótarjáni TC): – Mindenképpen érdemes volt öt órát utazni és egy jó pályán, jó ellenféllel játszani. Úgy gondolom, hogy az első félidőben túl nagy problémánk nem volt, szerettük volna a két csapat közötti különbséget semlegesíteni. Időnként ez sikerült is, de a második játékrészben már kijött a különbség, hiszen a fiatal játékosainknak még sokat kell fejlődniük, tanulniuk. Összességében az eredménytől függetlenül elégedett vagyok, hiszen a mérkőzés elérte a célját.

Szélpál Norbert (játékos, Békéscsaba 1912 Előre): – Szerintem jól működött az egész meccsen a csapat játéka. Az első félidőben is jól játszottunk, bár akkor még nem sikerült betalálni, de a helyzeteink már megvoltak és a játék is jól ment. A második játékrészben előnyt szerzett a vendégcsapat, de ettől függetlenül ugyanazt a játékot játszottuk, amelyet addig is. Ennek meg is lett az eredménye, három gólt is tudtunk rúgni, így sikerült megnyernünk a mérkőzést. Majdnem minden feladatot sikerült már elvégeznünk a felkészülés folyamán és egyre jobban működik az új játékrendszer is, így remélem az új bajnokságban megfelelő eredményekkel fog mindez párosulni.

Birtalan Botond (játékos, Békéscsaba 1912 Előre): – Egy harmadosztályú csapat ellen játszottunk, látszott, hogy végig mi uraltuk a játékot. Ennek ellenére kaptunk sajnos egy balszerencsés gólt, mert hátul eladtuk a labdát. Ez még benne van a felkészülésben, de úgy érzem utána sikerült fordítanunk, és amikor felgyorsítottunk, akkor kijött az osztálykülönbség, illetve kijöttek azok a momentumok, amelyeket ezerrel gyakorlunk. Összességében örülök, hogy sikerült három szép gólt szereznünk és remélem, hogy másfél hét múlva is hasonló győzelemben lesz részünk. Szerintem az új csapattársaknak sikerült teljes mértékben beilleszkedniük, mind emberileg, mind taktikailag és nagyon bizakodóak vagyunk, hiszen úgy érzem az utóbbi időszak talán egyik legjobb csapata állt össze.

További programok »

FEL